|
VV Béci árverésre bocsátotta szivarját
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. június 15., szerda 18:00
VV Bécitől eddig sem állt távol a segítőkészség most pedig többek között egy különleges szivart is felajánlott jótékony célokra, annak ellenére, hogy ma már nem csak a cigit, de a szivart is lerakta.
A Való Világ negyedik szériájából ismert Béci annak ellenére, hogy még a villában lerakta a cigit, egy különleges szivart ajánlott föl jótékony célokra. Mint azt elmondta, azért is különleges számára ez a szivar, mert még a villába költözése előtt egy barátjától kapta, hogy bent elszívhassa. A dohányzásról azonban idő közben leszokott, ezért a szivar is érintetlen maradt. „Úgy gondoltam, hogy ha már én nem tudom elszívni, akkor legalább valaki kóstolja meg, hiszen egy nagyon különleges szivarról van szó, aminek meg kell adni a rituálét. Egyébként a celebcucc.hu oldalon több mindent is felajánlottam, köztük egy Alekosztól kapott nyakláncot, egy pólót amit a Celeb vagyok, ments ki innen héten viseltem, meg egy órának a tokját, amit teleraktam karkötőkkel és érdekességekkel.” – újságolta Béci a NapiászOnline-nak, aki azt is hozzátette, hogy ha már csak egy emberen tud segíteni ezzel az aukcióval, akkor már megérte.
Az említett dohányáru kezdő licitje mindössze háromezer forint, amire még 14 napig lehet ajánlani. „Nem én határoztam meg az összegeket, mert sokkal kevesebbet tettem volna kezdő licitnek. A szivarra rámondtam, hogy 500 forint, a pólóra, hogy 700 és kinevettek.” – mesélte szintén nevetve portálunknak a valóságshow hős, aki saját bevallása szerint még részesedést sem kér a tárgyakért befolyt összegből. Mint mondja, bízik a rajongóiban és nem ezen szeretne meggazdagodni.
Foto: celebcucc.hu
Mint az ismeretes, Béci után nem sokkal barátnője, Adrienn is letette a cigit, elmondása szerint azonban a lánynak sokkal könnyebb dolga volt, hiszen csak szórakozóhelyeken és csak alkalmanként gyújtott rá. „Adri kocadohányos volt, ezért sokkal könnyebben megy neki a leszokás. Szivarozni csak én szivaroztam, azt is csak nagyritkán, amikor a barátokkal egy jó ital mellett összeültünk.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, Miló Viki, bokszedző, fitness, Kinga, Playboy, meztelen képek, VV Vera, haj, valóság-show, VV Éva, Blikk, csikk, cigi, verekedés, VV Indián, VV Veronika, Cristofel, való világ, orrműtét, Top 50, celebek, címlap, Stohl András, Damu, Alekosz, VV Seherezádé, Attila, párkapcsolat, fegyelmi, bizottság, per, VV Péter, rajongók, VV Frenki, Kökény Attila, megcsalás, aranka, Szilvi, vv attila, fődíj, csalás, regisztráció, VV Csaba, VV Kinga, szerelem, VV Fecó, család, Angéla, Muri Enikó, plágium, lopás, Gyurcsík, Compact Disco, VV Anett, Gombi, Jerzy, edzés, GFlex, Kiszel Tünde, VV Attila, gergő, flört, villa, diploma, Vera, pornó, Fecó, párbaj, Baukó, szakítás, gyerek, erotikus, főzőműsor, vetkőzés, szex, Young G, Vidámpark, Viva Comet, NoAlibi, VV Béci,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|