Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
VV Csaba: az Arénából a fődíjig?
NapiÁszOnline/Király Krisztina
2011. november 10., csütörtök 12:14
Ismét Csaba szerezte meg a védettséget jelölő lila kendőt. A Való Világ helyes pasija immáron harmadszor kapta meg a textilt, így most sem tehetnek majd rá jelet a villalakók.

Úgy tűnik, hogy Csaba verhetetlen az Arénában, ugyanis harmadjára happolta el a lila kendőt társai orra elől. Ezúttal egy űrhajós játékban bizonyult ő a legjobbnak, legyőzve Kingát és Veronikát.  A többi lakónak persze kezd a begyében lenni a srác, hiszen ha Csaba továbbra is ilyen jól szerepel majd a feladatokon, elképzelhető, hogy egyenes ágon masírozik be a döntőbe.

Az eset Péter szemét szúrta a leginkább, aki nem is hagyta szó nélkül a dolgot. Szerinte, ha Csaba egyszer is hibázik, és nem lesz védett, a többiek azonnal kiszavazzák. Az azonban kétséges, hogy a többi lakó párbajra merné küldeni a fiút, hiszen az első párbajon az abszolút befutónak hitt Cristofelt ejtette ki.

Az azonban nem kizárt, hogy a villakók ismét Esztert küldik haza, akinek minden eddiginél jobban kellett volna a védettség. Igaz, hogy a legutóbbi párbajon hatalmas fölénnyel verte meg a playmate Dya-t, de a többiek továbbra sem bírják az ügyvédnőt elviselni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier