|
VV Dya megszédítette Seherezádé exét
hirstart.hu
2011. november 07., hétfő 12:04
Úgy tűnik Seherezádé csak ideig-óráig izgalmas a pasiknak. Gergő már Kingára feni a fogát, Claudio beintett neki. Sőt, az olasz szépfiú Dyára vetett szemet, így a plázacicának nem kell búsulnia a kiesés miatt.
Seherezádé expasija, Claudio nyílt kampányolásba kezdett VV Dya mellett a Való Világ második párbaja előtt. A lány elvérzett a párbajon, de Claudio még az övé lehet. Az olasz macsónak nagyon tetszik a plázacica, s nem csak azért, mert a szakításkor az ő pártjára állt a villatársa helyett.
Az olasz macsó a Facebookon kampányolt a fekete démonért, aki Eszterrel, az ügyvédnővel párbajozott vasárnap este. Claudio arra buzdította az embereket, hogy a fekete hajú szépségre szavazzanak, s a lány lehessen az, aki folytathatja a játékot.
Úgy gondolta, ennyi a minimum, amit megtehet a párbajozó lány érdekében, hiszen Dya az ő pártját fogta, mikor Seherezádé egyre közelebb került Gergőhöz. Ez természetesen nem tetszett Claudionak, és szakított is a lánnyal, ráadásul bosszúból pont a születésnapján. Persze továbbra is nézte a műsort, s szemet is vetett a plázacicára, akit gyönyörűnek tart, sőt külsőre számára maga az ideális nő.
Bár az akció nem sikerült, és tegnap Dyának kellett elhagynia a villát, Claudio azért nyerhet az ügyön, hiszen így találkozhat álmai nőjével, s végre akár randizhatnak is. Bár az olasz fiú leszögezte, hogy komoly kapcsolatra most egyáltalán nincs szüksége. Nincs is, hiszen a nők ragadnak rá, amit valószínűleg a világhálót elárasztó félmeztelen modellfotóknak is köszönhet.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, Miló Viki, bokszedző, fitness, Kinga, Playboy, meztelen képek, VV Vera, haj, valóság-show, VV Éva, Blikk, csikk, cigi, verekedés, VV Indián, VV Veronika, Cristofel, való világ, orrműtét, Top 50, celebek, címlap, Stohl András, Damu, Alekosz, VV Seherezádé, Attila, párkapcsolat, fegyelmi, bizottság, per, VV Péter, rajongók, VV Frenki, Kökény Attila, megcsalás, aranka, Szilvi, vv attila, fődíj, csalás, regisztráció, VV Csaba, VV Kinga, szerelem, VV Fecó, család, Angéla, Muri Enikó, plágium, lopás, Gyurcsík, Compact Disco, VV Anett, Gombi, Jerzy, edzés, GFlex, Kiszel Tünde, VV Attila, gergő, flört, villa, diploma, Vera, pornó, Fecó, párbaj, Baukó, szakítás, gyerek, erotikus, főzőműsor, vetkőzés, szex, úszó, debrecen, eb, arany,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|