|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
VV Zsuzsi végleg szakított Leonidasszal
NapiászOnline/Valner Marietta 2011. február 07., hétfő 12:35
A villából kirúgott Márki Zsuzsi állítása szerint soha nem is jártak Leonidasszal, és a kettejük közötti fellángolás csupán a bezártságnak volt köszönhető.
Miután Márki Zsuzsit kitették a villából, és egy hét múlva kiszemeltjét, Leonidaszt is kiszavazták, a fiatalok nem vártak sokat, szinte azonnal elkezdtek randizgatni. A románc azonban nem tartott sokáig, hiszen Zsuzsi beszámolója szerint már külön utakon járnak egykori villatársával. „Mi soha nem jártunk. Egyszer sem feküdtünk le egymással, és ezt nem lehet kapcsolatnak nevezni. Az fogott meg Leonidaszban, hogy ő egy kedves, érzelmes srác, de ma már kijelenthetem, csak a bezártság miatt érezhettem úgy, hogy beleszerettem. Ott bent mindenkinek kell a szeretet, ha pedig kijössz, akkor látod a másik ember tényleges valóját. Leonidasz még nagyon kisfiú, én pedig már 16 éves korom óta felnőttként élek. Biztos vagyok benne, hogy ő még 25 évesen is egy gyerek életét éli majd, hiszen még mindig a szüleinél él.” – mondta a NapiászOnline-nak VV Zsuzsi, aki egy konkrét példát is fel tudott mutatni. „Egyszer rákiabáltam szegényre, és úgy megsértődött, hogy hozzá sem lehetett szólni. Néhány dologhoz még olyan kis buta, de talán ez teszi őt olyan szerethetővé. Persze azóta mi már külön utakon járunk.” A múlt héten bombaként robbant a hír, miszerint Márki Zsuzsi is szeretne még egy esélyt, akárcsak Szandika. Zsuzsi akkor azt nyilatkozta egy napilapnak, hogy már nagyon megbánta a tetteit, és ha lenne rá lehetősége, akkor visszamenne a villába, a bomba nőnek azonban már változott a véleménye. „Ilyen emberek közé nem mennék vissza. Persze, örülnék még egy esélynek, de nem kéne, hogy megint engem utáljon mindenki. Akivel pedig jóban szeretnék lenni a műsor után, például Szandikával, azt inkább megvárom idekint.” – mesélte lapunknak Márki Zsuzsi, aki azt is elárulta, mi a véleménye az Anikó és Olivér között kialakult viszonyról. „A legutolsó kiválasztáson Olivérre került a kendő, amit magának intézett. Én az ő helyében biztos, hogy Anikót hívnám párbajozni, hiszen bármennyire is kedvelik egymást, Olivér barátnőjének nagyon rosszul eshet az, hogy a két villalakó érzelmeket táplál egymás iránt. Én egyébként nagyon örülök nekik, hiszen Olivér legalább nem hazudtolja meg magát, Anikó pedig egyébként is egy hősszerelmes típus. Persze ez szerintem szintén csak a bezártságból fakad, de látszik, hogy a történet egyáltalán nem viszonzatlan. Olivér persze Bécit emlegeti, mint lehetséges párbajellenfél, de úgy gondolom, meg fogunk lepődni.” – mondta Márki Zsuzsi, aki még nem tudja, a közönség soraiban lesz-e a párbajnál, hiszen Olivérnek biztos nem szurkol.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
vv zsuzsi, párkapcsolat, szerelem, gyerek, leonidasz, való világ, márki zsuzsi, gina, VV Zsuzsi, párbaj, kiszavazás, VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, Miló Viki, bokszedző, fitness, Kinga, Playboy, meztelen képek, VV Vera, haj, valóság-show, VV Éva, Blikk, csikk, cigi, verekedés, VV Indián, VV Veronika, Cristofel, orrműtét, Top 50, celebek, címlap, Stohl András, Damu, Alekosz, VV Seherezádé, Attila, fegyelmi, bizottság, per, VV Péter, rajongók, VV Frenki, Kökény Attila, megcsalás, aranka, Szilvi, vv attila, fődíj, csalás, regisztráció, VV Csaba, VV Kinga, VV Fecó, család, Angéla,
|
|