Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Xantus Barbara kibeszéli a vagináját
Napiász Online
2009. november 04., szerda 13:40
A színművésznő szerint ez csupán első hallásra tűnik bizarrnak, de ha mélyebben belegondolunk, az ötlet nagyon is üdvös. A hölgyek zöme ugyanis túlságosan gátlásos ahhoz, hogy kellőképpen elmerengjen önmagán, ám megfelelő társaságban mégis egymást ajándékozhatják meg életre szóló élményekkel, ha megnyílnak, és tanúságot tesznek saját nőiességükről.

A világszerte sikert aratott Vaginamonológok című könyv ihlette előadások rendre megtöltik az amerikai színháztermeket. A művészek ugyan kitalált karakterek bőrébe bújnak, mégis saját magukról beszélnek. A részben a szereplők improvizációs képességeire épülő darab a magyar közönséget is elkápráztatja. November 21-től havi rendszerességgel látható a Broadway Színházban Moravetz Levente rendezésében.

Színpadra lép többek között Nyertes Zsuzsa és Xantus Barbara is, akik korábban nem találkoztak, ám a próbák alatt olyannyira megtalálták a közös hangot, hogy azóta is tartják a kapcsolatot. Ez is azt bizonyítja, hogy érdemes megnyílni.

- Jó, ha az ember játszani tud a testével és a lelkével – vallja Barbara, aki szíve szerint minden gimnazista lányt beültetne az előadásokra, melyek felérnek akár egy modern felvilágosítással is. A színésznő máskor nem szívesen nyilatkozik a szexről, de ezúttal kivételt tesz. Azt se bánja, ha arról kérdezzük, milyen a kapcsolata saját nemi szervével.

- Abszolút ő a főnök! Ezen nincs mit tagadni, hiszen valamennyien az értékeink által élünk – magyarázza a családanya, aki szerint a gátlások levetésekor eljuthatunk egyfajta lelki orgazmushoz.

Az előadások után a közönség részt vehet a Xantus Barbara alapította Vaginaklub összejövetelén. A nézőből alkotó lesz, hiszen bárki elmondhatja a témával kapcsolatos gondolatait. Férfiak és nők egyaránt elgondolkodhatnak rajta, mi is a vagina lényege. Bejárat a gyönyörhöz? Kijárat az életbe? Maga a nő?

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier