|
X-Faktor: Janicsák Veca kiesett
NapiászOnline/zene.hu
2010. december 12., vasárnap 11:30
Király L. Norbi és Takács Nikolas biztosan jutott tovább, ám Vastag Csabára és Janicsák Vecára párbaj várt. A mentorok ismét 2-2 arányban szavaztak, ezért a nézők szavazatai adták a végleges eredményt. Janicsák Vecának kellett hazamennie.
Az énekesek ezen az estén is igen magasra tették a lécet, a sztárvendégként meghívott Ákos rövid fellépése után ismét az X-faktor sava-borsához érkeztünk. A kiszavazás talán ebben és a következő adásban a legfájóbb. Ilyen közel a fináléhoz elvérezni a legnagyobb törés lehet az énekesek számára. A mai este két párbajozója Janicsák Veca és Vastag Csaba. A hozzáértő mentorok felett ismét diadalmaskodott a nézők döntése. Király L. Norbi a ’zsűri’ és saját véleménye szerint is két gyenge produkciójával könnyeden jutott tovább, míg Veca szinte hibátlan számaival párbajozni kényszerül.
Várható volt, hogy ismét 2-2 lesz az állás. Amikor Veca kilépett a színpadra már tudtuk, hogy Csaba mentora Feró és Keresztes ellene fog tenni. Így legjobb esetben is csak a közönség tarthatta volna bent, ám a női nézők, mint eddig is most is sokkal többen/többet szavaztak a férfi előadóra. Ismét egy igazságtalan döntés következtében esett ki egy különleges tehetséggel megáldott versenyző. Janicsák Vecának véget ért a műsor.
Az RTL Klub meglepő döntése, hogy a döntő napját, vagyis december 19-ei vasárnapot szinte teljes egészében az X-faktornak szenteli. A hat órás nosztalgiázás, múltidézés után két és fél órás élő adás teszi fel a pontot az ire. A döntőt megelőző szombaton pedig elbúcsúzunk még egy énekestől.
Eddigi hozzászólások:
| Nyufi - 2010-12-12 15:39:49 |
Nem is nézem többet az X-faktort!!
Egyáltalán nem volt igazságos,hogy Veca és Csabi párbajozott!!
Nekik kellett volna, biztosan tovább juttni!!
Az x-faktor nem azt az embert keresi,aki a legjobban tudja előadni magát a szinpadon...hanem akinek a legjobb hangja van! És igenis Vecának és Csabinak van a legjobb hangja!
Király L. Norbinak nincs keresnivalója ott!!
Veca,kivánom,hogy sikeres legyél a jövőben! Mert tudom,Te az vagy! :-)
És bár sajnálom,hogy kiestél és nem Te nyerted meg a versenyt,( amit megérdemeltél volna) Te vagy a legjobb női hang! :-)
Gratulálok!!
|
| Icuska - 2010-12-12 15:41:31 |
Ez a döntés minden volt csak nem fair play!!!Norbinak sem hangja, sem ének tudása nincs, neki már távoznia kellett volna rég ebből a tehetségkutatóból, mert Ő nem az!!!
Janicsák Vecát az utóbbi évek egyik legszebb hangját illette volna meg a döntőbe jutás és az első hely!!!
Szívből kívánom Vecának, hogy a továbbiakban is Ő maradjon a HANG, EMBER sokunk számára s legyen mindenkinél sikeresebb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
|
| bakonyi - 2010-12-12 18:10:35 |
ha annyira sajnáljátok, miért nem szavaztatok :P
|
| Tajo - 2010-12-12 19:11:16 |
Éljen Norbi!
Ő a legjobb!
Nem a kimunkált a hang a vonzó mindenkinek. Nagyon jóóóó a rekedtes, dögös pasi hang!
Hajrá Norbi! Ordíts tovább! Joe Coker is így kezdte, és világsztár lett!
A többi énekes már nem tud fejlődni! Te még igen, tudsz csodát művelni! Te vagy a legjobb!
|
| aniko - 2010-12-12 19:29:48 |
Sajnálom, hogy kiesett Veca, nekünk Ő az X-faktor győztese. Sajnos a szavazatok kevésnek bizonyultak, de valóban kevés volt a bent maradáshoz???? Az RTL Klubnak csak a minél több pénz számít és nem a tehetség! Nagy csalódás hogy kiesett a legjobb, ezért 4 nézővel kevesebb lesz a nézettsége az X-faktornak! Veca a hangod, mint a csalogányé, maradj ilyen aranyos és kedves!
|
| attila79 - 2010-12-12 19:43:59 |
Király L Norbiban van az a bizonyos X-faktor meg, a többi csak tehetség. Ez a műsor nem a tehetségről szól, hanem arról a bizonyos X-faktorról !
|
| sam - 2010-12-12 20:50:14 |
Veca csak azért esett ki mert ez a fap..a tartott attól, hogy Nikolasnak egy méltó ellenfele bent marad,ha valaki akkor ő biztosan tudta, hogy kinek kellene továbbjutnia mégis Vecát küldte el. ha tévedek és nem volt egyértelmű a számára ,hogy Veca a jobb akkor nincs mit keresnie ott. Ferónak sem volt őszinte a mosolya mikor megtudta, hogy műanyag jutott tovább.
|
| maci84 - 2010-12-12 21:09:41 |
Ez ... szégyen amit a Keresztes Ildikó elkövetett. Kiejteni a Vecát???? Mindenki tudta, hogy a kis fiatal csajszik a Csabira szavaznak és ha a boríték dönt, akkor Veca távozik:(..
Taktikus volt Ildikó, hogy Nicolasnak ne legyen ellenfele már a döntöben..szánalom!
...
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, lovaglás, ló, fellépés, fogyás, Buday, Glamour, Women of the Year, Pokorny Lia, tv, videó, x-faktor, seal, koncert, vastag csaba, másolat, kalóz, kék angyal, ákos, duett, szépségszalon, énekes, díjátadó, geréb ágnes, facebook, rajongó, közönség, takács nikolas, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Szirota Jennifer, Csillag születik, Király L. Norbi, whiskey, alkohol, Demi Lovato, X-Factor, apa, születés, gyermek, barátnő, szerelem, Baricz Gergő, Muri Enikő, színház, lemez, klip,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|