|
Zalatnay Cini - újra randizik
2007. május 10., csütörtök 09:15
Zalatnay Saroltát egy vele eddig soha nem látott férfi karján láttuk meg egy fővárosi étteremben. Az énekesnő és párja a sarokban ült. Az ismeretlen férfi háttal a vendégeknek, Cini pedig hatalmas napszemüvege mögé bújt.
Pár hete egy lemezbemutatón Zalatnay Sarolta egy férfi oldalán jelent meg. Lapunknak akkor azt mondta: csak egy jó barátja kísérte el. A most elkapott pillanatokból úgy tűnt: ezúttal többről van szó.

– Ivánnal az interneten ismerkedtem meg. Kedden találkoztunk először – mesélte Cini, miután szembesítettük a fotókkal. – Küldött egy e-mailt, amelyben leírta: régi vágya, hogy megismerkedjen velem. Pár éve Floridában él, egy elegáns hotel VIP-menedzsere. Most hazajött, és találkoztunk. A személyes randit sok e-mail és telefonbeszélgetés előzte meg. Minden este felhívott. Órákat beszélgettünk, sőt még Niki lányommal is beszélt. Ő is szimpatikusnak találta Ivánt – mondta Zalatnay, aki az első e-mail után mindjárt megnézte a férfi adatlapján látható képeket. – Az egyiken úgy néz ki, mint az első férjem, Révész Sándor. Naná, hogy azonnal tetszett – nevetett Cini, és elmondta: az egész napot együtt töltötték. Az ebéd után autókáztak a városban, megnézték a Budai Várat, az Operát és a Hősök terét, majd kiültek a Liszt Ferenc térre. – Este meghívtam magamhoz Tárnokra, de rájöttem, ez még korai lenne – magyarázta Zalatnay. Így a férfi vidékre látogatott az édesanyjához.– Mielőtt visszautazik, még találkozunk. Kedvelem őt, sármos úriember. Három éve nem volt kapcsolatom. Arra vágyom, hogy valaki gondoskodjon rólam, és szeressen – sóhajtott Cini. – De hát ő is Amerikában él. Úgy tűnik, nekem távkapcsolatokat adott a Jóisten.
Süveges
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| Jámbor Attila - 2010-01-29 21:03:41 |
Ha ez a hármas kaland a kívánsága,akkor szerintem ne menj hozzá feleségül.Ha nem érted,hogy miért akkor ugyis mindegy.
|
| hore karoly - 2010-01-29 21:30:24 |
Veszélyes játék a hármas, és csak egy lépés a lejtő, amin aztán nincs megállás. Ha valaki igazán szeret valakit nem kér tőle ilyet. Aztán meg itt van a másnap reggeli tükör :) de lehet ilyen is :( és akkor mi van. Meg ette a fene azt a kapcsolatot ahol még házasság előtt ilyenekre van szükség. hármas szex, négyes szex, és hol a vége, mert ez csak a kezdet kezdete. Én nem tanácsolom és hidd el hmmm ... inkább gondolkodj még el egy kicsit, mert a szerelem és a gruppenszex az nemis kettő, hanem három
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|