Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zalatnay Cini filmet forgat
rtlbulvar.hu
2009. szeptember 10., csütörtök 08:20
Zalatnay Sarolta hamarosan újra hallat magáról, hiszen rengeteg kiadványa lát majd napvilágot a jövőben. A Cool Live műsorában elmondta, javában zajlanak az új nagylemezének munkálatai, ami már önmagában óriási durranás lesz, hiszen eddig kiadatlan Máté Péter duettek, egy közös dal Szabó Eszterrel, valamint sok egyéb sláger is helyet kap az albumon.

Ennek a megjelenésével egy időben számos Cinihez kapcsolódó különlegesség is a boltok polcaira kerül majd: például egy, a nevével és az arcképével címkézett borkülönlegesség, egy, az élettörténetét tartalmazó könyv, és egy dokumentumfilm is, melyet saját maga és a lánya készítenek elsősorban. - Senki ne számítson botrányos alkotásra és döbbenetes bulvár hírekre! Nem ettől lesz különleges, annál inkább a megszólalók történeteitől, ugyanis eddig soha nem hallott sztorikat osztanak meg a riporteralanyok velem és a munkásságommal kapcsolatban. Azt egyelőre nem árulta el Cini, hogy kik jutnak szerephez a filmben, de azt kiderítettük, hogy többek között az Omega és a Metro együttes tagjaival is találkozhatunk majd, valamint gőzerővel folynak a tárgyalások nemzetközi, főleg angliai sztárokkal, zenészekkel is. - Sok időt töltöttem az Egyesült Királyságban, és sok ismeretséget kötöttem kint élő énekesekkel, zenészekkel. Velük próbálunk most időpontokat egyeztetni.  Vendégünk elárulta, valódi kis családi produkció lesz a dokumentumfilm, hiszen a riporter szerepét a lánya vette magára.

- Nincs tapasztalata ezen a téren, de úgy gondoltam, hogy biztosan megállja a helyét, mert szerintem van érzéke hozzá!  A megjelenést illetően még nem tudtunk meg biztosat, de Cini reményei szerint még az idén elkészülnek a munkálatokkal.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat