Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zalatnay Cininél 20 év különbség már tabu
rtlbulvar.hu
2009. szeptember 15., kedd 09:23
Kutyák, macskák, papagájok, vendégek. Zalatnay Sarolta nappalijában mindenkinek jut egy kis hely. Cini mediterrán háza csak álca, belül ugyanis távol-keleti a hangulat. Köszönhető mindez az énekesnő múltbéli élményeinek.

– Mikor elkezdtem énekelni, akkor nagyon sokat jártam olyan helyeken, mint Bangkok, Szingapúr, Indonézia, olyan helyeken, ahol mindenhol ez volt, és akkor nálunk még nem lehetett kapni, és meg fogom mutatni a hálószobában, azt hiszem az első és utolsó ágyam is úgy lett, hogy onnan hozták. Cini tárnoki házát egyébként Delhusa jótündérnek köszönheti, aki megépíttette barátnőjének a nyugalom szigetét. – Mikor ismételten visszatértem a szabad világba, akkor Gjoniék nagyon sokat segítettek, az ő cége vett ezt-azt.  Többek között a nappali észrevehetetlen bútordarabját, egy kanapét, ami amilyen kényelmes, úgy nem egyedi.  – Egy édes sztori volt az ülőgarnitúrával, mert ezt a Gjonitól kaptam, kiárusítás volt, és a Gjoni mondta, hogy nézd meg milyen jó, és félár, meg minden, elmentünk, és a vége az lett, hogy ő vett azt hiszem kettőt, a barátja, Frabato, a Pataky Attisék, én is, mindenki egyszerre odatódult a kiárusításra.  Az üres ajándék ház így szép lassan megtelt izgalmas berendezési tárgyakkal, talán már csak egy izgalmas pasi hiányzik a polcról, pontosabban Cini hálójából, pedig igazán lenne hely megosztani valakivel az ágyát. – Én világ életemben társsal éltem, vagy férjnél voltam, vagy együtt éltem valakivel, ez az elmúlt 5 évben nem így van, én nem vagyok az az egyéjszakás típus, akkor már inkább itt alszanak a lábamnál, ahogy most is ábrázoljuk, a kicsi kis kutyák, hát nem volna rossz, mert elférni elférne még itt valaki, az egészen biztos. Néhány hete felröppent a hír, hogy az énekesnő szíve ismét a tengerentúlra dobog. Nos, egy kapcsolat valóban bimbózni látszik, már csak az a kérdés, hogy Cini valóban szeretne-e virágba borulni. – Van elképzelés, csak úgy érzem, hogy nem tiszta lappal induló dolog, ez megint visszamegy a múltba, ő ismert engem, mikor én Ausztráliában voltam, én ugye nem, és akkor én ettől az internetes dologtól ódzkodom, mert ott szerintem nem az őszinte dolgok jönnek elő. A srác azt mondta, hogy 8 vagy 10 évvel fiatalabb nálam, azt mondtam, hogy jó, ezt még meg lehet emészteni, de kiderült hogy 20 évvel fiatalabb, az már nekem ilyen vörösposztó, na ezt már nem igazán kéne.

Ahogy egy fiatal lány szobájába sem bekukkantani a mamának. Bár Nikinek nincsenek titkai, és mindent megbeszél anyukájával.  – Majd kapok a Nikitől, ha azt mondom, hogy be lehet nézni, mert ez az ő mindenes szobája, vagy inkább gardróbja, és ez a tiniszoba, ami már nem is az, mert lassan 20 éves, most már pasztell színeket akar. Cini pedig egy társat, aki ebbe a tárnoki idillbe beleolvadna, akit félteni kell, és akivel a szerelemnek égnie kell. – Én hiszek abban, hogy az én karmám szerint az én korosztályom lesz, zenész lesz, vagy tudós ember lesz, és én ezt kivárom, vagy legalábbis ezt az évet még megadom magamnak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat