Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zalatnay Sarolta minden pasijától akart egy gyereket + video
Tabu Tv
2010. február 01., hétfő 08:30
Cini őszintén vallott az internetes sztártévének arról, hogy lányával karöltve könyvet adott ki. Zalatnay Sarolta azt ígéri, hogy sok minden újdonság lát még majd napvilágot vele kapcsolatban, de annyit már most is elárult, hogy Ő akkor lett volna boldog, ha óriási családja van, és ha minden férjétől lett volna legalább egy gyereke, azoktól pedig unokája. Az énekesnő saját bevallása szerint azonban ezen a téren kudarcot vallott: nem volt elég erős!

Zalatnay Cini a tabutv.hu riportjában őszintén beszél arról, hogy régen és ma hogyan él meg a zenéből, de soha nem hallott titkok is kiderültek. "Anno, amikor a szakmát kezdtem, akkor kevesebben voltunk, de gyakorlatilag egész más pénzek és dolgok voltak. Nem volt stylist, nem volt manager, állami cégek voltak csak, tehát a könnyű műfaj egy monopol helyzetben lévő valami volt" - meséli a Tabu Tv internetes videójában az aranytokú énekesnő, aki lánya segítségével könyvet adott ki nemrég.


"A könyvet a lányommal közösen írtuk, remélem, hogy sok minden elő kerül majd belőle. Amit leírtam az az, hogy én akkor lettem volna boldog, ha nagyon nagy családom van, és most ha visszanézek, akkor olyan klassz párjaim, szerelmeim és férjeim voltak, hogy ha csak mindenhonnan egy gyerekem lett volna, akkor most baromi jó lenne!" - áradozik a tabutv.hu riporterének Zalatnay Sarolta, aki szerint sokkal könnyebb lenne az élete, ha agy családja lenne.

"Egy nagy családban nagyon nagy erő van, és úgy érzem, hogy itt egy kicsit kudarcot vallottam, mert nem voltam elég erős, mint amilyen erős a zenében voltam" - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Cini. 

Eddigi hozzászólások:
 Kiss Kata - katakiss14@gmail.com - 2010-02-01 15:09:08
  na, iggen! kábé ezt nézném ki belőle, olyan önbizalomhiányos ez a nő a kora ellenére
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat