|
Zalatnay Sarolta új hitelkonstrukciót kap
Stop.hu
2011. január 12., szerda 12:10
Zalatnay Sarolta lakhatása már nem az első alkalommal kerül veszélybe, de most talán megoldódhatnak problémái. A Cini lánya által felvett hitelről tárgyalnak a bankkal, hogy megtalálják a mindkét félnek megfelelő konstrukciót.
Mint arról korábban beszámoltunk, Zalatnay Sarolta lakhatása veszélybe került, miután megcsúsztak annak a hitelnek a törlesztő részleteivel, melyet lánya, Niki vett fel, hogy megvásárolhassa azt a tárnoki ingatlant, amiben élnek. A történet azóta szerencsés fordulatot vett, hiszen Niki és a bank tárgyalásokba kezdett, hogy megtalálják a mindkét félnek megfelelő megoldást.
"Éppen tegnap jártunk a hitelintézetben, ahol Niki ügyvédünk segítségével megállapodott a törlesztés menetéről. Szerencsére a bank már most igyekszik követni a márciustól hatályba lépő új, ügyfélbarát gyakorlatot, és azonnal ajánlottak három konstrukciót, amelyből kettő is megfelelne Nikinek, hogy egyenesbe jöjjön"
"Bízom benne, hogy sikerül teljesítenünk a bank felénk támasztott elvárásait, hiszen ennek függvényében megígérték, hogy eltekintenek a késedelmi kamatoktól és az egyéb járulékos költségektől" - nyilatkozta az Új Ásznak az énekesnő, aki biztos benne, hogy az egyszerű emberek is hasonló elbírálásban részesülnek, ha hitelgondjukkal bankjukhoz fordulnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Zalatnay, kölcsön, bíróság, őrizet, zalatnay sarolta, cini, delhusa gjon, frizbi, árverés, hitelező, elhunyt, Szenes Iván, zalatnay cini, Zalatnay sarolta, Balázs klári, korda györgy, sarolta, zalatnay, frabato, zambo, jimmy, tabani, gyozike, Zalatnay Sarolta, retro, táncdalfesztivál, Hoffer, FLM, Táncdalfesztivál, ZalatnayCini, RáczGergő, ZalatnaySarolta, NagyFeró,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|