Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zimány Linda ötösre írta összes vizsgáját
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. január 26., szerda 13:00
Egészen úgy néz ki, Zimány Linda ezt a félévet is a lehető legjobban teljesíti a jogi egyetemen, hiszen eddigi vizsgaeredményei között kizárólag a legjobb jegyek szerepelnek.

Csak úgy, mint minden egyetemre és főiskolára járó diáknak, Zimány Lindának is ezekben a hetekben zajlanak a félévzáró vizsgái. A modell múlt hét pénteken vizsgázott pénzügyjogból, és elmondása szerint már csak három vizsgája van hátra a félévből. „Én is nyomom a vizsgaidőszakot keményen. Ebben a félévben 13 tantárgyból kell levizsgáznom, amiből 10 már sikerült is, ráadásul eddig mind a tíz ötös lett. Még három tantárgy van hátra, amit a jövő hét elején le is tudok, aztán pedig jöhet a megérdemelt pihenés.” – újságolta büszkén a NapiászOnline-nak Linda, aki azt is elárulta, hogy tapasztalatai szerint könnyebben tanul, mint általában az emberek nagytöbbsége.

„A tanulás nem hiszem, hogy a módszeren múlik. Mondjuk nekem nagy szerencsém van, hiszen úgy vettem észre, valamivel könnyebben tanulok mint az egyetemisták nagy része. Kevesebb idő alatt is el tudom sajátítani az anyagot elég, ha egyszer-kétszer átolvasom. Igaz, a jogi egyetemen egy-egy vizsgánál nem pár tíz oldalról beszélünk, hiszen sokszor több ezer oldalt is be kell vágni. A tantárgyak nagy része érdekel, de azért akad egy-kettő ami nehezebb tészta.” – mondta lapunknak a modell, aki azt is megosztotta velünk, hogy sajnos a jogi egyetemen teljességgel ki van zárva a puskázás lehetősége, hiszen a tesztlapos vizsgáknál nem sokra megy az ember a több ezer oldalas jegyzetekkel.

Mindezek ellenére Zimány Linda élvezi, ha tanulhat, hiszen saját állítása szerint ebben a kérdésben kissé mazochista. „A jogi egyetemen idén fogok végezni a tantárgyaimmal, és 2012. nyarán lehet meg a doktorátusom. Persze ezután, még minimum három év gyakorlat következik, de mivel eléggé mazochista vagyok, már megfordult a fejemben az is, hogy szerzek egy másoddiplomát. A mostani tanulmányaim mellett persze nem tudnám elkezdeni, de ha befejeztem a jogi egyetemet, akkor lehet, tovább megyek egy közgazdász szakra. Persze az nagy kérdés, matekból mennyire tudnám felhozni magam, hiszen évek óta nem foglalkoztam ezzel a tárggyal, de ha az embernek van kedve hozzá, akkor miért ne csinálja?”

Eddigi hozzászólások:
 phoebe_brownie - 2011-01-28 10:47:29
  milyen érdekes. ugyanoda járunk fodrászhoz lindával és múltkor azt ecsetelte a fodrászának, hogy vezeték nélküli fülessel vizsgázik....

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier