Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zimány Linda sajtóperei miatt lesz ügyvéd + video
Tabu Tv
2010. szeptember 24., péntek 09:04
A modell hamarosan elkezdi letölteni a kötelező gyakorlati idejét egy tapasztalt ügyvéd mellett, közben azonban nem lesz túl sok ideje a csizmái színéről nyilatkozgatni

- Ha minden jól megy, akkor még idén a két szemeszter alatt elkezdek gyakorlatra járni, belefogok az ügyvédi tanulmányokba, hiszen az államvizsga után már kell is majd három év gyakorlat. Annak idején eléggé kedvet kaptam ehhez a sajtópereim kapcsán, és sok kapcsolatom is lett ezáltal az ügyvédek körében! - meséli a tabutv.hu riporterének Zimány Linda, aki közben lassacskán le is szeretné vetni magáról a celeb jelzőt, helyette pedig komolyabb vizekre evezne.

Zimány Linda később elsősorban polgárjoggal és médiajoggal foglalkozó ügyvéd szeretne lenni.

- Később szívesen képviselném az ilyen ügyekben a barátnőimet is, de eddig is adtam már tanácsokat szerződésekkel, vagy akár perekkel kapcsolatban. Ugye mindig az a jó a kezdőkben, hogy sok minden eszedbe jut józan paraszti ésszel, és utána meg rájössz, hogy tök jó, amit mondtam... - mondta el az internetes sztártévé videójában a gyönyörű modell, aki a Tabu Tv közönségtalálkozóján számolt be a jogi pályafutásának jelenlegi állásáról.

- Valamilyen szinten majd biztosan fel kell adnom a karrierem a jog miatt, de ha médiajoggal foglalkoznék, akkor valószínűleg össze tudnám kötni a kellemest a hasznossal, hiszen például majd médiajogi tanácsadóként is be tudnék ülni egy tévéműsorba! A bulvárt lassacskán vissza kell majd szorítanom, de az elkövetkezendő egy év pont arra lesz jó majd, hogy ne jelenjen meg minden nap az, hogy milyen színű csizmát vettem fel! - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Zimány Linda.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier