|
Zimány Linda szakított
Storyonline
2010. december 25., szombat 09:45
Másfél éves kapcsolatot zárt le Linda tíz évvel idősebb párjával, Kaló Dénessel. Az elmúlt néhány hónapról a szép modell titokzatosan csak annyit mondott: "mindkettőnknek kemény volt".
Másfél év után vége lett Zimány Linda és Kaló Dénes kapcsolatának - tudtuk meg az Aktívból. "Így hozta az élet, ennek így kellett történnie", "Ami nem öl meg, az erősít" - bombázta a modell ilyen és ehhez hasonló közhelyekkel a nézőket. Zimány mindemellett elmondta, másfelé mentek mindketten, és eltávolodtak egymástól.
"Én az a fajta ember vagyok, aki úgy gondolja, hogy le kell zárni egy kapcsolatot olyankor még időben, pontosan azért, ha szereted a másikat, akkor el tudod engedni, hogyha belátod azt kívülállóként, hogy rá tudsz nézni a kapcsolatotokra, hogy nem működnek már úgy a dolgok, ahogy az elején kellett volna, hogy működjenek" - fogalmazott szó szerint így Zimány. Hozzátette, a szakítás közös döntés volt, sokat dolgoztak azon, hogy újra fellobbanjon a láng kettőjük között, de nem jött össze a dolog.
A legújabb pletykák azonban máris arról szólnak, hogy a régi albérletébe visszaköltöző szépségnek Dzsudzsák Balázs segít majd kipakolni a dobozokból. Linda csak annyit reagált a hírre: ha komolyra fordul a kapcsolatuk, akkor arról is beszámol majd.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
zimány, balaton, nyár, szerelem, Zimány Linda, diploma, párkapcsolat, per, Horváth Éva, Dukai Regina, Sugarbird, zimány linda, sugarbird, turkáló, divat, Debreczeni Zita, Civergirls, bódi szilvi, debreczeni zita, rubint réka, dukai regina, bemutató, moszkva, láb, kollekció, Dzsudzsák Balázs, Oroszország, dzsudzsák balázs, vv anikó, egyetem, tanulás, vizsga, tabu tv, szépségverseny, miss hungary, zsűri, árverés, fashion aukció, aukció, pető intézet, oltás, hipochonder, jótékony, állatmenhely, vörösiszap, Plazma, Németh Zoltán, szakítás, Marc Anthony, Jennifer Lopez, válás, Alekosz, Betty, megcsalás,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|