Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zoltán Erika meglepetéspremierre készül
NapiászOnline
2010. július 27., kedd 13:44
Zoltán Erika nyáron sem tétlenkedik! Az énekesnő hónapok óta dolgozik, azonban a végeredményről nagyon szűkszavúan beszél.

Egy azonban biztos: premierre, az az egy igazi ősbemutatóra készül és már most izgul, szerencséjére nem egyedül lesz ezzel azon a bizonyos estén. Erika ugyanis a debütálás helyszínéül Siófokot a nyár fővárosát választotta és egy igen fergetegesnek tűnő rendezvényt, ez pedig a Mr. & Ms. Summer 2010. melynek döntőjét augusztus 12-én tartják a teljesen átalakított Szabadtéri Színpadon.

- A slágereimet a nyolc évestől, szinte mindenki kívülről fújja, ami arra ösztözöz, hogy a ’80-as évek disco hangulatát és stílusát tovább képviseljem. Ami biztos: hosszú hetek óta készül a mi kis csapatunk erre a napra, amely azért is fontos, mert egy új készülő lemezem egyik dalát adom majd elő, természetesen  a már megszokott nem mindennapi tánc produkció kíséretében - meséli Erika.   

- A szépségversenyen egyébként férjem, Robi is kiveszi részét, kivételesen most engem is a nézők soraiból tud megnézni, mert ott ül majd a szépségítészek között. Előre leszögezem: a féltékenység nálunk nem téma, bár azért titkon bevallom, egy cseppet sem szomorkodtam, amikor kiderült, hogy az augusztus 6-i selejtőzőn, a siófoki nagystrandon, fellépésem miatt nem tudja képviselni magát - mondta el  az énekesnő.  

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier