|
Zsanett: állítom, hogy megerőszakoltak
2008. november 19., szerda 09:24
Folytatódik a Zsanett-ügy. Mint ahogyan arról a Napiász Online már hétfőn beszámolt, november 17-én a Fővárosi Bíróságon pótmagánvád címen újra tárgyalni kezdték E. Zsanett és az őt állítólag megerőszakolt öt rendőr ügyét. Az első napon a vádlottak tehettek vallomást, ám ők ezzel a jogukkal nem éltek. Ma Zsanett bizonyíthatja igazát.
08: 46 Zsanett gyenge egészségügyi állapotra hivatkozva ülve kezdte vallomását.
09:00 Állítása szerint a rendőrök a biztonsági öve be nem kapcsolása miatt kezdtek eljárni vele szemben. Zsanett felajánlott 10 ezer forint kenőpénzt, de ezt a rendőrök kevésnek találták.
09:05 A lány azt hitte emiatt be akarják vinni a rendőrkapitányságra, ezért nem tudja hol volt az ominózus szűk utca, ahol megerőszakolták.
09:11 " Közölték velem, hogy természetben is el lehet intézni az ügyet." Zsanett nem tudta felidézni pontosan, hogyan került elő annak a rendőrnek a pénisze, aki orális szexre akarta kényszeríteni
09:19 Bő, gombos farmer volt Zsanetten, amit kigombolás nélkül húztak le róla. Bugyiját csak félrehúzták, úgy közösült vele a rendőr hátulról.
09:23 Dr. Nyilas Levente bíró, alaposan kikérdezi Zsanettet, aki többek között arra sem emlékszik, hogy beszéltek-e egymással a rendőrök, miközben furikáztak a városban.
09:30 Fekete csipke tanga volt Zsanetten az állítólagos erőszak idején. A vádlottak ügyvédei folyamatosan grimaszolnak és susmusolnak miközben a bíró Zsanettel küzd. Az elsőrendű vádlott néha magában motyog.
09:41 Zsanett nagyon vékony. Hangja határozott, de a kellemetlen keresztkérdésekre nem válaszol. Elfogyott a levegő a tárgyalóteremben, egyre többen ásítoznak. A tárgyalást helyszínen figyelők többsége nem hisz Zsanettnek.
09:51 Ahogyan a rendőrök vallomása is hemzsegett az ellentmondásokól, úgy Zsanett története is érdekes. Februárban abortusza volt, jelenleg is szed fogamzásgátlót, menstruációja pedig 4-5 napig tart havonta - hangzott el a bíróságon
10:07 Tuza Péter, Zsanett ügyvédjének kérésére a bíró megengedte hogy kinyissák az ablakot. Egy szakértői vélemény szerint Zsanett egocentrikus, agresszívan rivalizáló alkat, aki kevés önismerettel rendelkezik. Még matekból is megbukott. 15 évesen vesztette el a szüzességét.
10:18 Zsanettet félre ültették, mert az egyik szakértőnek sietnie kell. A szakértő motyog, halkan beszél. Zsanett nem túl értelmes szemekkel néz. Sakkban van. Ha hisztizni kezd, vagy kiborul, alátámasztja az őt gyalázó szakértői jelentést.
10:51 Tuza Péter ízekre szedi a Zsanettet gyalázó szakértőt. Kiderült: a lesúlytó szakvéleményt készítő nő több eljárási hibát vétett.
- Ön olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre nem tudok válaszolni - mondta az inkognitóhoz ragaszkodó szakértő asszony.
10:54 A bíróság szünetet rendel el, 15 perc múlva folytatódik a tárgyalás
11:34 Folytatódik a per.
- Követhetetlen a szakértői vélemény - mondja Tuza Péter, Zsanett ügyvédje, majd mgkérdőjelezi a szakvéleményt.
- Szeretném ha a bíróság kizárná a bizonyítékok sorából a dokumentumot - kéri a védő.
12:05 A szakértő fenntartja a véleményét, azaz Zsanett nem élményszerűen mesélt neki a nemi erőszakről.
- Hátulról nehezebb behatolni a vaginába, hogy ez megvalósuljon a férfi és a nő testének összhangja szükséges - állítja a szakértő. Kiderült: sürgősségi véleményezésre kérték fel.Mindössze 5 napja volt véleménye megalkotására. A bíróság 34 ezer forintot fizet neki ezért.
12:13 Folytatódik Zsanett meghallgatása
12:35 Zsanett nem tud helyesen magyarul beszélni.
- Féltem, hogy nagy bajban sodorom családomat. Azért nem telefonáltam rögtön a rendőrségre, mert rendőrök követték el a bűncselekményt - mondta Zsanett. Közben Tuza Péter megsérti a másodrendű vádlott ügyvédjét, legalábbis az ügyvédnő ezért adja át a szót a harmadrendű vádlott védőjének, Magyar Györgynek. Az elsőrendű vádlott megfelez egy sajtos pogácsát a Blikk helyszanen tartózkodó tudosítójával. Újra szünet.
13:15 -Ritka birka türelmű ember vagyok - mondta Magyar György, aki szintén kiakadt Tuza Péter stílusán. Zsanett nem sok konkrétumot mond, a vádlottak védői az időtényezőkön lovagolnak. Vajon 19 perc elegendő egy nemi erőszakhoz, meg egy kis belvárosi autókázáshoz? Erről megy a vita. Zsanett eddig csendes és semmitmondó volt, arról viszont hosszasan és lendületesen beszél, hogy ő még soha nem tombolt nyakban ülve rockkoncerten. Már kicsit uncsi, hogy Zsanett elvesztette időérzékét, emiatt nem tudja mikor, hol, és mi történt vele.
14:05 A vádlottak védői most Zsanettet próbálják kihozni a sodrából. Közben Tuza Péter segítségévelhazugságon kapták az elsőrendű vádlottat, aki letagadta, hogy beszélt Zsanettnak arról, hogy otthon két gyerek várja őt. Újra szünet.
14:22 Most Zsanett azon barátnőjét hallgatja meg a bíróság, akivel együtt buliztak az erőszak előestéjén Miskolcon, a Hooligans zenekar koncertjén. Zsanett hozta-vitte a lányt kocsival. Haza már hárman jöttek. Késmárki Zsoltnak, a Hooligans gitárosának Zsanett ajánlotta fel, hogy hazahozza.
14:47 A bíróság a szembesítés jegyzőkönyveit tárja a nyilvánosság elé. A TV2 stábja csomagol, az MTV operatőre elpilledt. A bíróság TDK típusú kazettára rögzíti a per hanganyagát.
15:04 Végül Tuza Péter kiosztja azt a tíz pontból álló anyagot, ami a vádlottak vallomásainak ellentmondásait tartalmazza. Az ügyvéd felolvas néhány példát. A vádlottak ügyvédei bőszen olvasgatják a frissen kapott aktát. A tárgyalás véget ért, folytatás pénteken.
A teljes Zsanett-ügy
2007. május 4-én E. Zsanettet a lány állítása szerint 5 rendőr a Múzeum körútnál igazoltatta. Elkérték a papírjait, és azt mondták neki, hogy mivel a biztonsági öve nincs bekapcsolva, elveszik a jogosítványát. A fiatal lány azt állította ellenkezett a hatóságokkal, ekkor felajánlották neki, hogy bizonyos összeg ellenében elengedik a szabálysértőt. A lánynál nem volt annyi pénz. A rendőrök úgy döntöttek beviszik E. Zsanettet drogtesztre és véralkoholszint mérésre a kapitányságra, mert véleményük szerint a lány kábítószer hatása alatt állt és alkoholt is fogyasztott. Út közben Zsanett állítása szerint egy kis mellékutcába kanyarodtak, lehúzták a nadrágját és az öt rendőrből az egyik a lány állítása szerint hátulról megerőszakolta, míg egy másik orális kielégítést kért volna, ám erre már nem volt idő. E. Zsanett erőszakos közösülés bűntette miatt egy órával a történtek után feljelentést tett a Szabolcs utcai XIII. kerületi Rendőrkapitányságon. Május 17-én az öt rendőrt őrizetbe vették. A nemi erőszak - és az azt kiegészítő állítólagos vesztegetés - ügyében közvádas eljárás végül nem indult. Az előbbiben indult nyomozást bűncselekmény, míg az utóbbi miatt folyó nyomozást bizonyítottság hiányában szüntették meg. Miután a nyomozásokat megszüntették, E. Zsanett jogi képviselője, Tuza Péter egyértelművé tette: bíróságra viszik az ügyet. Ezért indult meg november 17-én a magánvádas eljárás, melynek első tárgyalási napján az öt vádlott nem kívánt vallomást tenni.
|
Fotó: MTI
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| titok - 2008-11-19 16:50:10 |
Ez a cikk annyira gusztustalan hangnemben íródott, hogy az valami döbbenet.
biztos vagyok benne hogy valami kelet-európai hímsoviniszta, izzadtságszagú álmacsó műve!
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rendor, eroszak, szexualis, zsanett, itelet, zsanett-ügy, Zsanett-ügy, E.Zsanett, Zsanett E.Zsanett Zsanett-ügy E.Zsanett-ügy, E.Zsanett Zsanett-ügy E.Zsanett-ügy, E.Zsanett , Bűnügy,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|