Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
11 embert fogtak el a XV. kerületi kommandós akcióban
FH
2010. szeptember 08., szerda 15:58
Összesen 11 embert fogtak el, és közülük hetet hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók a keddi, XV. kerületi kommandós akció után.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, kedden a XV. kerületi Szentmihályi út és Rákos út kereszteződésénél több tucat felfegyverzett rendőr csapott le egy társaságra egy benzinkút közelében. A rendőrség akkor annyit közölt, hogy egy, a gödöllői rendőrök által lopás miatt indított korábbi nyomozás kapcsán történtek elfogások több rendőri szerv összefogásával.

A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság szerdán az ügy részleteiről azt közölte: augusztusban eljárást indítottak, mert ismeretlen körülmények között eltűnt egy teherautónyi egészségügyi termék - információink szerint tamponok -, amelynek Spanyolországba kellett volna megérkeznie a magyarországi kiinduló helyről.

 

A nyomozók kiderítették, hogy kik lehetnek a tolvajok és kedden az áru eladása közben csaptak le rájuk a XV. kerületben. A helyszínről 11 embert vittek el, közülük hetet gyanúsítottként hallgattak ki. Utóbbiakat őrizetbe is vették. A lopással egyébként több mint 16 millió forintos kárt okoztak. A gyanúsítottak pontos szerepének tisztázása még tart.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier