|
14 millió forintot fújtak meg a ceglédi Tescóból
MTI
2010. január 02., szombat 15:25
Ismeretlenek 14 millió forintot vittek el a ceglédi Tesco áruház pénztárhelyiségében található páncélszekrényből - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken.
Az ünnepek alatt történt lopás elkövetői nagy valószínűséggel jól ismerték az áruház belső szokásait - mondta Papp Péter. Ezt támasztja alá az is, hogy az elkövetők szinte nyom nélkül, a biztonsági berendezésektől és őröktől sem zavartatva jutottak be az áruház hátsó helyiségébe, ahonnan elvitték a páncélszekrényben talált 14 millió forintot - hívta fel a figyelmet. A lopás december 24-én este, zárás után történt - idézte fel az eseményeket a bűnügyi igazgató, hozzátéve, hogy mivel karácsony előestéjéről van szó, a ceglédi Tesco azon a napon ugyanúgy a szokásosnál hamarabb zárt, mint minden más kereskedelmi egység.
A nyomozás eddigi adatai szerint az ismeretlen elkövetők minden gond nélkül, minden erőszakot mellőzve, "simán" jutottak be a Tesco épületébe, s erről a rendőrségnek helyszíni felvételei is vannak. Papp Péter azt is kiemelte: ez az elkövetési mód arra utal, hogy a tolvajok kiválóan ismerték a járást az áruházban, ahol akkor is működnek a biztonsági berendezések, illetve dolgoznak a biztonsági őrök, ha éppen zárva tart az üzlet. Az eladótér mögött található központi pénztárhelyiség páncélszekrényét kinyitva vittek el zsákmányukat a bűnözők, akik az eltulajdonított pénzzel ugyanolyan könnyedén távoztak, mint ahogyan érkeztek. Lopásról, nem pedig rablásról van szó - emelte ki Papp Péter. A kettő között az a különbség, hogy az első esetben sem erőszak, sem fenyegetés nem történik. A ceglédi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást - közölte a bűnügyi igazgató.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
lopás, ittas, polgármester, házkutatás, lebukott, bőrbetegség, Balaton, rendőr, nyaralás, feltörés, kábellopás, Orosháza, halálos, áramütés, cipő, szeged, hipermarket, szinyei, festmény, vadregényes, Szolnok, boltos, harapás, támadás, medve, ausztria, turista, aknavető gránát, tűzszerész, házimozi, póniló, kenyér, tolvaj, pech, bkv, hév, ráckeve, rablás, fót, HÉV, szentendrei, Kőbánya, autófeltörő, elfogás, cseh elnök, töltőtoll, Muri Enikó, plágium, Gyurcsík, Compact Disco, Makó, Földeák, bicikli lopás, csirkecomb, fiatalok, Posta, boríték, pénz, érték, dolgozók, Putnok, Készenléti Rendőrség, lovas rendőrök, falopás, android, adatlopás, játékprogram, csalás, mobiltelefon, autólopás, francia autó, BRFK,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|