Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
150-200 körzeti megbízott állhat szolgálatba tavaszig
MTI
2008. augusztus 15., péntek 15:00
Az igazságügyi és rendészeti miniszter 150-200 fővel növelné a körzeti megbízottak (kmb) számát; a kmb-sek azon a 100-110 településen állnának szolgálatba a legkésőbb jövő tavaszig, ahol az utóbbi időben megszaporodtak a vagyon elleni, a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető jogsértések.

Erről Draskovics Tibor pénteken beszélt újságíróknak, miután részt vett a rendőrségen szervezett roma kisebbségi referensi értekezleten, Budapesten. 
A miniszter közölte: ezek a kisebb súlyú, vagyon elleni bűncselekmények alapvetően befolyásolják a helyiek biztonságérzetét, ezért bővítik a kmb-s hálózatot.  
Mint mondta, felméréseik szerint 100-110 olyan település van, ahol a jogsértések száma és jellege arra utal, hogy ott állandó rendőri jelenlétre lenne szükség. "Ezt biztosítani is fogjuk, ennek személyi-anyagi feltételeit  a következő hetekben megteremtjük" - hangsúlyozta. 
A miniszter kiemelte: ha a nap 24 órájában rendőr van egy településen, akit ismernek az emberek, aki egy közülük, akkor nagyobb bizalommal fordulnak hozzá. A kmb-s jobban érti, milyen problémák, feszültségek vannak a településen, utána tud járni a kisebb súlyú bűncselekményeknek és segíteni tud a súlyosabb jogsértések felderítésében. 
Draskovics Tibor tájékoztatása szerint rendőrállomásokat kívánnak létrehozni, ahol néhány kmb-s együtt dolgozik, és a környező településekre percek alatt el tud jutni. Mint mondta, kérik az önkormányzatokat, támogassák irodahelyiséggel, berendezéssel ezen állomások kialakítását.     
Hozzátette: komoly, szisztematikus programot akarnak indítani, ami néhány hónapon belül megerősítheti az ott élők biztonságérzetét. 
A miniszter arról is szólt, hogy a biztonság fenntartása - különösen vidéken - nem csak a rendőrség dolga. Meg kell teremteni annak jogszabályi, intézményi kereteit, hogy a mezőőrök, vadőrök, halőrök, a polgárőrség és a rendőrség között legyen érdemi, tudatos együttműködés, ami jelenleg nincs meg. 
   

Draskovics Tibor kitért arra: a rendőrség működésének egyik fontos feltétele, hogy olyanok dolgozzanak a testületben, aki értik, ismerik azt a világot - az etnikai kisebbségeket, közösségeket -, amelyben dolgoznak. Fontosnak nevezte, hogy a mainál sokkal több roma fiatal kerüljön be a rendőrségre, jelezve: ehhez meg kell változtatni a bekerülési feltételeket és a képzési rendszert. 
A miniszter rámutatott arra, hogy a bekerüléshez előírt középfokú végzettség követelménye sokakat - adott esetben éppen a rendőri pálya iránt érdeklődő roma fiatalokat - kizár ebből a lehetőségből. Olyan megoldást kell találni, ami megnyitja az utat számukra, egyúttal biztosítja, hogy a szükséges végzettséget megszerezzék - fűzte hozzá.
"Az egyik lehetséges megoldás az, hogy be lehessen kerülni a rendőrség kötelékébe az eddiginél alacsonyabb iskolai végzettséggel is, olyan státusba, ami nem teszi lehetővé a rendőri intézkedések teljességének alkalmazását a szükséges végzettség hiányában, ámde a gyakorlati tapasztalatszerzést igen, és mellette természetesen meg lehet szerezni a szükséges képesítést" - mondta Draskovics Tibor, hozzátéve: gondolkodnak azon, ennek milyen pontos szabályait alakítsák ki. 
A miniszter közölte, egyébként is szándéka a rendőri képzés átalakítása úgy, hogy a résztvevők "rövidebb ideig tanuljanak elméletet és hosszabb idejük legyen arra, hogy tapasztalt, képzett rendőrök mellett, de a gyakorlatban sajátítsák el a szükséges ismereteket". 
Kijelentette: az általános vélekedéssel szemben nincs szó arról, hogy "rettenetes rendőrhiány" lenne az országban, de egyes munkakörökben, egyes területeken valóban kevesebben vannak, ezért úgy akarja átalakítani a rendszert, hogy ezeket a hiányokat pótolhassák.

Fotó: MTI

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier