Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
16 éves útonállók
SZSZBMRFK
2009. december 11., péntek 14:08
Egy férfit leütöttek pénzéért, egy idős nő házába késsel mentek volna.

December 5-én este Mándokon az utcán raboltak ki egy középkorú férfit. A sértettet hátulról leütötték, földre kerülése után tovább bántalmazták, majd 500 forintot vettek el tőle. A megtámadott férfi könnyű sérüléseket szenvedett. 

A Záhonyi Rendőrkapitányság nyomozása december 10-ére hozta meg eredményét, ekkor fogták el a feltételezett tetteseket. A két 16 éves mándoki fiút rablás bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki. Az eljárás során az is kiderült, hogy az unokatestvérek más bűncselekményekre is készültek aznap este, és csak az áldozatok szerencséjén múlt, hogy elkerülték a bajt.

 

 

Mielőtt a fiúk elindultak otthonról, megbeszélték, hogy bemennek egy idős helybeli asszonyhoz és elveszik pénzét. Egyikük egy konyhakést is magához vett ebből a célból, de a kiszemelt házba végül nem jutottak be. Később az utcán egy fiatal lányra figyeltek fel, aki bankjegykiadó automatából vett fel pénzt. Követni kezdték, ám a lány időben beszállt barátja autójába. 

A fiatalkorúakat most már rablás előkészületével is gyanúsítják. Vagyon elleni bűncselekmények miatt mindkettőjük ellen jelenleg is folyik eljárás, a Záhonyi Rendőrkapitányság most őrizetbe vette őket.

Eddigi hozzászólások:
 Sarah - 2009-12-14 15:05:09
  ez azért tényleg ijesztő, agyonverném ezeket a kölyköket, a szülők sem jobbak, biztos otthon is hasonló viselkedést láttak
 Ani - 2009-12-14 15:06:44
  hát azért ez nem egy ilyen egyszerű kérdés, az biztos, hogy szörnyű amit tettek, de az előzményekkel is kell foglalkozni, sajnos nagyon gyakran a nyomor szüli a bűnözést.

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier