Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
24 milliót vett fel Hagyó exszóvivője
MTI
2010. január 09., szombat 09:10
Bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség H. Évát - közölte Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.

Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét péntek reggel állították elő a rendőrök és gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség gyanúja szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát - mondta a szóvivő. Hozzátette: H. Éva bűnsegédként hozzájárult a kifizetést engedélyezők által elkövetett hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetéséhez. Horváth Éva ügyvédje, Gábor László elmondta, hogy ügyfele nem tett vallomást, de egy-két héten belül vallomást tesz, mert - mint a védő fogalmazott - nincs takargatni valója.

Információi szerint Horváth Évát otthonából vitték el a nyomozók péntek reggel 7-kor, és délelőtt 11 óra körül engedték el. Horváth Éva Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjeként vált ismertté a sajtóban. Horváth Éva valójában a BKV-nál állt alkalmazásban. Információi szerint 2007 elején került a 4-es metró projektje keretében a közlekedési vállalathoz. Néhány hónapig a metróprojektet koordináló DBR-igazgatóság szóvivője volt, ám 2008 elejétől már Hagyó Miklós belső embereként tűnt fel a hírekben. Horváth Éva erre reagálva elismerte, hogy mindkét helyen dolgozik, de hozzátette: "a nemzetközi és a hazai gyakorlatnak megfelelően, mint kommunikációs szakember, amíg nincs összeférhetetlenség", addig annyi helyen vállalhat munkát, amennyit teherbírása enged.

Szerinte "a fővárosi önkormányzat és az annak tulajdonában álló cég között nincs érdekellentét, ezért a két feladat ellátása nem összeférhetetlen, sem jogilag, sem erkölcsileg nem kifogásolható". Azt állította, BKV-s munkaviszonya folytonosságáról személyesen Kocsis István vezérigazgatóval egyeztetett, az ő kérésére maradt a cégnél. Horváth Éva cáfolta viszont azt az információt, hogy 300 ezer forintos fizetést és összesen 10 milliós prémiumot kapott volna a BKV-tól. A sajtóreferenst ezek után tavaly augusztusban menesztették a közlekedési vállalattól, szeptemberben pedig saját elhatározásából távozott a főpolgármesteri hivatalból is. Horváth Éva ezután a stop.hu-nál folytatta munkáját, ahol 2006 óta kisebbségi tulajdonos volt. Tulajdonrészét tavaly decemberben adta el.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier