|
25 határsértőt fogtak el Csongrád megyében
police.hu
2012. január 31., kedd 09:37
A rendkívül hideg időjárás ellenére is sokan próbálnak Magyarországra jutni.
Tegnap a reggeli órákban egy nagyobb csoport nyomaira figyeltek fel az ásotthalmi polgárőrök a település külterületén, akik a rendőrökkel közösen terepkutatásba kezdtek. Ennek eredményeként 8 illegális migránst fogtak el. Közülük négyen Pakisztánból, hárman Egyiptomból érkeztek, míg egyikőjük afgán állampolgár volt. Az ásotthalmi polgárőrök segítségével az elmúlt néhány napban így már 19 határsértő került rendőrkézre, hiszen pénteken a 11 afgán elfogásában is közreműködtek.
Az éjszakai órákban a stabil hőkamera jelzésére mentek a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei a röszkei vasúthoz, ugyanis ott nyolcan a zöldhatár átlépését követően beszaladtak az erdőbe. Elfogásuk után derült ki, hogy valamennyien afgánok. Nem sokkal később Mórahalom külterületén fedezték fel 5 ember nyomait, akik amikor meglátták az egyenruhásokat, szétszaladtak.
A rendőrök végül öt szíriai állampolgárt állítottak elő. Ugyancsak a stabil hőkamera jelezte, hogy Röszke külterületén egy szomáliai és két eritreai lépett illegálisan schengeni területre. A falu határában néhány perccel később egy magányos koszóvói határsértőt igazoltattak a rend őrei. Az elfogott 25 illegális migránsból négyen már nem először próbálkoztak, így velük szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hőkamera, határsértés, török, embercsempészet, rendőrség, Röszke, menekültek, Afganisztán, csütörtök, Bűnügy, csongrág megye , útlevél, Motorcsónak, Látogatás, Bűn, Elfogás, Határsértés, bűnügy, irániak, Irán, Rendőrség, Zöldhatár, Szeged, hatrásértők, afgánhatársértő, szegedközelében, csongrád, rendőrök, öngyilkosság, idős nő, gázszolgáltató, trükkös csaló, betörők, Csongrád, vesztegetés, hm, per, ügyészség, gyilkosság, szerető, holttest, 15 éves, emberölés, Kistelek, fiú, határsértők, koszovói, baleset, csongrád megye, Mezőhegyes, megyeváltás, csatlakozás, elfogták, ékszer, rablás, töltöttkáposzta, gastronomia, lopás, tettes, vallomás, fosztogatók, vásárhelyi starnd, óvoda, rongálás, kár,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|