Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
26 vádlott a romakárpótlásos csalások ügyében
MNO - WA
2010. december 17., péntek 09:59
Várhatóan pénteken hirdet ítéletet a romakárpótlással kapcsolatos csalások és egyéb bűncselekmények miatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság. A büntetőpernek 26 vádlottja van, az elsőrendű vádlott a helyi cigány kisebbségi önkormányzat jelenlegi elnöke, a bűncselekmény idején elnökhelyettese volt.

Több vádlott esetében különösen nagy kárt, illetve jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás és többrendbeli okirat-hamisítás a vád. A vádirat szerint a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a kárpótlást igénylő személyek nem voltak jogosultak az Osztrák Megbékélési Alap által nyújtott kárpótlás felvételére. Mégis segítséget adtak a kérelmek elintézéséhez.

Számukra az volt a fontos, hogy minél több embert bevonjanak a kárpótlási igénylés körébe. Az átutalt kárpótlási összeg egy részét pedig rendre elkérték a kárpótoltaktól. Az elsőrendű vádlott a bűncselekmény idején a roma kisebbségi önkormányzat elnökhelyettesi tisztségét látta el, így az ő kezén minden kérelem átment. A vád szerint az ő esetében a kár meghaladja a 200 millió forintot.

A magyar és az osztrák kormány 2000-ben kötött megállapodást arról, hogy az Osztrák Megbékélési Alap egyszeri pénzjuttatásban részesíti azokat, akiket a vészkorszakban, 1944-1945-ben, a nemzetiszocialista rendszer a mai Ausztria területére deportált és rabszolga- vagy kényszermunkára kötelezett. Az igénylőknek a jogosultságot korabeli vagy később keletkezett dokumentumokkal, illetve végső esetben tanúk által aláírt nyilatkozattal kellett igazolniuk.

A kárpótlási kérelmet két tanú, valamint a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, vagy helyettese jelenlétében kellett nyilatkozatban rögzíteni. A dokumentumban a tanúk azt igazolták, hogy az igénylő velük együtt szenvedte el a kényszermunkát a második világháború idején. A Győr megyei ügyben 2003-ban indult a nyomozás. A megyei bíróságra 2005. december végén érkezett az ügy, amelynek tárgyalássorozatát 2007 novemberében kezdték meg.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier