|
27 milliárdnyi műkincset rejtegetett
Független Hírügynökség
2009. december 06., vasárnap 10:10
Az olasz pénzügyőrség több mint 27 milliárd forint értékű titkos műkincsgyűjteményt talált a 2003-ban összeomlott Parmalat élelmiszeripari cég alapítójánál - közölték szombaton az olasz hatóságok. Egy milánói bíróság egy évvel korábban tíz évig tartó börtönbüntetésre ítélte csalás miatt a cégalapító Calisto Tanzit, aki a héten tagadta, hogy lenne ilyen tikos gyűjteménye.
A pármai hatóságok a 19 műkincset pincékben, és padlásokon elrejtve találták meg, három olyan házban, amelyek a Tanzi családhoz közel álló emberek tulajdonában van. Az olasz hatóságok nyomozást indítottak Tanzi veje, Stefano Strini ellen, aki a gyanú szerint az eltitkolt műkincsgyűjteménnyel foglalkozott.
Az olasz hatóságok becslése szerint a műkincsek összértéke meghaladja a százmillió eurót (27 milliárd forint). A gyűjteményben többek között Van Gogh, Picasso, Monet, Cezanne és Degas alkotások vannak. Olasz tisztségviselők elmondása szerint a gyűjteményt már felajánlották eladásra, és a hatóságoknak gyorsan le kellett foglalniuk, hogy megakadályozzák azok értékesítését - írta a BBC brit közszolgálati adó.
A műalkotásokat egy múlthéten sugárzott olasz oknyomozó televíziós műsor után kezdték el keresni a hatóságok. A BBC közlése szerin telefonlehallgatások vezették el a nyomozókat a műkincsekhez.
A 2003-ban összeomlott Parmalat élelmiszeripari cég alapítóját egy milánói bíróság tíz évig tartó börtönbüntetésre ítélte csalás miatt. Az óriáscég, amelynek pénzügyi mérlegét éveken át meghamisították, 2003 decemberében jelentett csődöt, 14 milliárd euró adósságot hagyva maga után.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
autónyugdíjazás, mexikótaxik, nemzeti galéria, lopás, műkincs, vizsgálat, porcelán, ingatlan, hunvald, kozso, vegrendelet, vagyon, polgarmester, lopas, gazdasag, nyilatkozat, képviselő, biztosítási csalás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|