Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
41 rendőrrel több
2009. május 18., hétfő 13:34
A hétfő reggeli eskütételt követően 41 fiatal rendőr kezdi meg pályafutását Komárom-Esztergom megyében. Valamennyien múlt héten kapták meg kibocsátó levelüket az ország rendőr-szakközép iskoláiban. Egy hétvégéjük maradt, hogy kipihenjék a vizsgák fáradalmait, hétfőn reggel ugyanis már jelentkezniük kellett új szolgálati helyükön. Tatabánya rendőrkapitányságára szerelnek fel a legtöbben. Hétfőtől 20 rendőrrel szolgálnak többen a megyeszékhelyen.

Oroszlányban is több rendőrrel találkozhatunk majd az utcákon, 8-an bővül a kapitányság állománya. Esztergomban 6, Tatán 3, Komáromban 2, Dorogon és Kisbéren pedig 1-1 egyenruhással lesz több.

Dr. Gorgosilits Fábián r. ddtb., megyei főkapitány az eskütételt megelőzően úgy nyilatkozott, hogy a mai nap mérföldkő a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság életében, hiszen a 41 újonccal sokat javul létszámhiányunk. Az elmúlt években nem volt példa arra, hogy ilyen jelentős erővel bővüljön a megye rendőri állománya, mint 2009-ban, hisz tavaly, az idei 41 fővel szemben, mindössze 6 rendőr érkezett, miközben sokan elhagyták a szakmát és nyugdíjba vonultak.

Főkapitány Úr a jövőt tekintve is optimista. Komárom-Esztergom megyéből többszörös volt túljelentkezés a Rendőr-szakközépiskolákba. Összesen 95 érettségizett, vagy matúra előtt álló fiatal gondolta úgy, hogy a rendőri pályát választja hivatásául. Közülük a sikeres érettségit és felvételit követően 52-en próbálhatják meg valóra váltani elhatározásukat. Ők Körmenden, Adyligeten, Miskolcon, vagy Szegeden ülnek majd újra az iskolapadba szeptemberben. Soha ennyien még nem jelentkeztek rendőrnek, mint 2008-ban, köszönhetően annak a toborzó munkának, melyet a Nyílt napokon és az iskolákban megtartott előadások során végeztek a kollégák.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier