Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
500 forintért rabolt - pedig már börtönben kellett volna lennie
stop.hu
2011. oktober 12., szerda 12:25
Végrehajtandó szabadságvesztés miatt országos elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 26 éves helyi fiatalember ellen, aki Csanádpalotán egy 90 éves férfit rabolt ki, és 500 forintot vitt el.

A gyanúsított a nyitott kapun ment be a házba, rátámadt a járókeretes férfira, és a pénzét követelte. Amikor az idős ember azt mondta, hogy nincs neki, többször megütötte, majd ismét felszólította, adja át értékeit. A férfi ekkor kivett a párnája alól 500 forintnyi aprópénzt, és odaadta a rablónak - ismertette az eset körülményeit Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A helyszínre érkező rendőröknek gyorsan a látókörükbe került a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 éves férfi, és azt is kiderítették, hogy egy helyi lakosnál bujkál - közölte a százados.

A gyanúsított ellen három országos elfogatóparancs volt érvényben, többek között azért, mert korábban a bíróság egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte lopás miatt, de nem vonult be a büntetés-végrehajtási intézménybe. A rendőrök a szállásadóját is előállították, mivel őt is körözték, ugyanis egy szabálysértési bírságot nem fizetett meg, ezért azt húsz nap elzárásra változtatták - tudatta a szóvivő. A rabló részletes beismerő vallomást tett, és azt is elismerte, hogy korábban három csanádpalotai házba is betört. A házkutatáskor egy éles lőszert is találtak a nyomozók, ezért rablás, lopás és lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. A Szegedi Fegyház és Börtönbe szállították, és megkezdte jogerős szabadságvesztésének letöltését.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier