Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
66 éves drogdílert kaptak el
MTI
2010. február 26., péntek 13:48
Kábítószer-terjesztőkön ütött rajta a rendőrség Kisvárdán; egy 66 és egy 39 éves nő, valamint egy 27 éves férfi ellen eljárás indult, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese pénteken.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két nő, anya és lánya szerezte be a drogot, amit az elfogott férfinak adtak át értékesítésre - mondta Fülöp Gergely szóvivő. A százados tájékoztatása szerint a férfit a rendőrök csütörtökön üzletelés közben fogták el az egyik kisvárdai parkolóban, nála 10 gramm kábítószert találtak, s a gyorsteszt a szervezetében is kimutatta a drogfogyasztást. A két nő közös lakásában tartott házkutatás során 277 gramm amfetamin-származék és 14,4 gramm marihuána került elő, valamint a fiatalabb nő gépkocsijában is találtak 85,7 gramm amfetamin-származékot.

A szóvivő megjegyezte: azt, hogy a nők honnan szerezték be a drogot, a további nyomozás tisztázza majd. Az ügyben több, a terjesztőkkel kapcsolatban álló fogyasztóval szemben is eljárás indult, ők szabadlábon védekezhetnek. A két nőt és a férfit őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezésüket a bíróságon - mondta Fülöp Gergely.

Eddigi hozzászólások:
 Andris - 2010-03-02 15:27:05
  :) bár annyira talán nem meglepő, az idős emberekekt még jobban érinti a válság, és így nem csoda, ha erre adja a fejét egy idős ember

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier