Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
8-án születhet ítélet a Zsanett-ügyben
MTI
2010. február 19., péntek 11:42
Rövid tárgyalás után jövő hétre halasztotta a Fővárosi Bíróság a perbeszédeket E. Zsanett pótmagánvádas eljárásban zajló perében; a halasztást pénteken a nő ügyvédje kérte, önmaga betegségére hivatkozva.

A pótmagánvádas eljárásban E. Zsanett öt rendőrt vádol azért, mert - állítása szerint - 2007. május 4-én éjjel a fővárosban ketten erőszakot követtek el rajta, három társuk pedig ezt végignézte. A rendőrök következetesen tagadják mindezt, az ellenük korábban emiatt indított eljárást a nyomozó ügyészek részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszüntették, és hamis vád miatt indítottak újabb eljárást.
 

Ezt követően élt pótmagánváddal E. Zsanett és jogi képviselője az öt rendőrrel szemben, az erőszakos cselekmény miatt. A pénteki tárgyaláson E. Zsanett ügyvédje egészségi állapotára tekintettel kérte, hogy több órásra tervezett perbeszédét később mondhassa el. Ezt ugyan a védők többsége ellenezte, ám a bíróság jövő szerdára halasztotta a perbeszédeket. A bíróság közölte azt is, hogy az elsőfokú ítélet várhatóan március 8-án hirdeti ki a Zsanett-ügyben.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier