Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A francia elnökre támadt egy ismeretlen, a biztonsági emberek előállították
MTI
2011. június 30., csütörtök 17:01
Rátámadt Nicolas Sarkozy francia elnökre csütörtökön egy ismeretlen személy a délnyugati-franciaországi Brax-ban. A férfit az államfő biztonsági emberei azonnal lefogták.

A BFM francia hírtelevízió felvétele szerint a köztársasági elnök éppen kíváncsiskodókat üdvözölt egy kordon mögött a polgármesteri hivatal előtt, amikor egy férfi - aki úgy csinált, mintha kezet akarna rázni - az emberek között átnyúlva hirtelen a nyakánál megragadta Sarkozy zakóját és maga felé rántotta. Az elnök egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, de nem esett el.

Az államfő testőrei azonnal rávetették magukat a támadóra és a földre teperték. Sarkozy időközben visszanyerte a lélekjelenlétét és folytatta a helyiek üdvözlését. A támadót a csendőrség őrizetbe vette és eljárást indított ellene. Jelenleg az ageni kapitányságon hallgatják ki. A helyi illetőségű férfinak, aki a szomszédos ageni konzervatórium zenetanára, nem volt korábban dolga a rendőrséggel. Igazságügyi források szerint az államfő ellen elkövetett súlyos erőszakos cselekmény miatt akár három év szabadságvesztéssel és 45 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújtható.

A Le Figaro című napilap honlapján azt írta, hogy Nicolas Sarkozy egyik közeli munkatársa jelezte: az elnök nem kíván feljelentést tenni az ellene elkövetett agresszió miatt, hanem a belügyminisztériumra bízza annak kivizsgálását, hogy miért nem tudta a biztonsági szolgálat megakadályozni a támadást.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier