|
A fürdőszoba megmenthette volna
fuggetlenhir.hu
2010. június 17., csütörtök 09:47
Körülbelül 15 méteres magasságból ugrott ki egy fiatal nő egy régi, belvárosi bérház egyik emeleti ablakán a lakásában tomboló tűz elől, Budapesten.
A nő az ugrás után a helyszínen meghalt. A fürdőszobát nem érintették a lángok, ha ott bújik el, életben maradhatott volna.
Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, kiugrott egy égő, harmadik emeleti lakás ablakán és meghalt egy nő szerdán este fél nyolc körül Budapesten, az V. kerületi Honvéd utcában. Az oltás és mentés idejére lezárták az utcát.
Molnár Péter, a fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Honvéd utcában lévő egyik régi építésű bérház egy harmadik emeleti lakásában volt tűz. Lángolt az előszoba és a konyha, a lángok már a szoba ajtaján is betörtek és ott is meggyulladtak a bútorok. A tűz elől a lakásból egy fiatal nő kivetette magát az ablakon. A tűz a harmadik emeleten volt, de a magasföldszintes építés miatt a nő körülbelül 15 méter magasból ugrott, ez 4-5 emeletnyi zuhanásnak felel meg. A nő a helyszínen meghalt.
A tüzet a tűzoltók eloltották, a keletkezésének okát vizsgálják - tette hozzá a szóvivő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rablás, őrizet, bankfiók, ronaldinho, börtön, adócsalás, fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, bűnügy, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad, székesfehérvár, fiatal, pszichiátria, halottak napja, koporsó, balatofenyves, polgármester, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, tatabánya, jelzőtábla, gyanús, járókelő, részeg, röszke, bevándorló, afgán, 43, stohl andrás, Vujity Tvrtko, vonat, dobálás, tatabánya, bűnügy, baleset, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, festménytolvaj, Balassagyarmat, rendőrség, kukorica, Bódvalenke,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|