|
A gyógyszertár bevételét követelte a nő
2010. június 22., kedd 15:43
Az asszony távozott miután észrevette, hogy veszi a biztonsági kamera.
A bevétel átadását követelte hétfő délután az egyik veszprémi patika alkalmazottjától egy 40 éves nő. Rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség. A Veszprém melletti kistelepülésen élő nő tegnap valamivel délután fél három után tért be a Rákóczi utcai patikába. Megvárta, amíg egyedül maradt az ügyféltérben, majd az alkalmazottat „Ez egy patikarablás!” felszólítással a bevétel átadására szólította fel.
Azt is hozzátette, pisztolya van, de nem akar senkiben sem kárt tenni. A gyógyszertár alkalmazottja megnyomta a pánikgombot, amely egy biztonsági céghez van bekötve. A bevétel átadására azonban nem került sor. Az eladó térbe belépő másik gyógyszertári alkalmazott felhívta a nő figyelmét arra, hogy veszik a kamerák. Ekkor a hölgy a gyógyszertárból távozott.
A biztonsági cég munkatársai az utcán visszatartották a nőt a járőrök kiérkeztéig. Táskájából előkerült a rablási kísérlet során említett fegyvernek látszó tárgy: egy díszfegyver. Az elfogott nőt a rendőrség előállította, majd őrizetbe vette. Ellene rablás kísérlete miatt indult eljárás, amelyet a Veszprémi Rendőrkapitányság folytat le. A rendőrség elmeorvosi szakértő bevonásával vizsgálja a gyanúsított beszámíthatóságát.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
koraszülés, Pécs, patika, meghalt, bezárás, veszteséges, gyógyszerek, csongrád, drogfüggő, kábítószer, beteg, orvos, ellenőrzés, bírság, gyógyszer, drágulás, ár, csökkenés, készítmény, allergia, szénanátha, megelőzés, vizsgálat, hamisítvány, kereskedelem, hajóbaleset, elsüllyedt, kiemelés, férfiak, szűrések, gyógyfürdők, kirabolta, elfogták, rendőrség, házkutatás, egészségügy, tb, kórház, jogszabály, Rakonczay Gábor, kenu, világrekord, Barna Zsombor, Illés Péter, Barátok közt, Kassai Viktor, AC Milan, Arsenal, foci, Leonidasz, Seherezádé, Való Világ, Valentin-nap, kézisek, nőikézicsapat, győrigyőzelem, dabas, tolvaj, rablás, sütemény, altató, kábítás, Jerzy, párkapcsolat, szakácskönyv, való világ, neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, tabletpc, asusújtablet, olcsóbbtabletprototípus, GKI, elbocsájtás, leépítés, munkanélküliség, katonanő, pentagon, amerika, hadsereg, brassch bence, színház, opera, indul a risza,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|