|
A maffia állhat az olaszországi magyar gyermekrablás mögött
Népszabadság
2010. április 12., hétfő 10:41
A hatóságok szerint prostitúció áll a húsvétvasárnap négy magyar által elkövetett gyermekrablás mögött, még akkor is, ha a túszejtők és a gyermek édesanyjának verziója messze eltér egymástól. A rendőrség a szervezett bűnözést sejti a háttérben.
A lap hétfői számában feleleveníti, hogy húsvétvasárnap Riminiben egy 28 éves magyar fiatalasszony kérte telefonon a rendőrség segítségét, mert elrabolták a gyermekét. A rendőrök húsz perc alatt megtalálták azt a magyar rendszámú furgont, amelyben négy magyar fogva tartotta az asszony egyéves gyerekét. – Amikor a rendőrök körbevették őket, nem álltak ellen, a gyereknek pedig nem esett bántódása – mondta a a rimini rendőrség bűnüldözési osztályának helyettes vezetője, Luciano Baglioni nyomozó.
Az előzetes letartóztatásban levő négy magyar szerdán jelent meg Rimini nyomozási bírája előtt. Tagadták a vádakat, és azt állítják, hogy az anya bízta rájuk gyermekét, mivel Rimini utcáin prostituáltatta magát, és a másik két nőt is erre akarta rávenni. Az olasz hírügynökség eredeti beszámolója szerint a négy magyar hozta magával Olaszországba az anyát, gyermekét és a nő 29 éves élettársát, kecsegtető állásajánlattal. A kezdeti megállapodás az volt, hogy az utazásért fejenként 100 eurót fizetnek. Riminibe megérkezve a négy magyar további 300 eurót követelt a nőtől, akinél nem volt ennyi pénz, erre elvették tőle a gyerekét.
Baglioni viszont azt mondta, hogy az első rendőrségi kihallgatáson elhangzottak szerint az anya hozta magával négy magyar honfitársát Riminibe jó állást kínálva nekik. A furgon a nő korábbi férjének a járműve, és a négy magyar is az exférj ismerőse. Amikor megérkeztek, a pénz nélküli magyarok kölcsönt kértek tőle szállásra és ételre. A nő nemet mondott, ők pedig elvitték a gyereket. – Majd a férjed küld pénzt a gyerekért cserébe! – mondták neki.
Az anya, gyermeke és élettársa vasárnap óta védett helyen tartózkodik, és nemcsak azért, mivel nem volt pénzük a hazautazásra. A hatóságok féltik őket, de nem a letartóztatottak bosszújától. A rendőrség az emberkereskedelemben és prostitúcióban utazó szervezett bűnözést sejti a háttérben. Nem kizárt, hogy a gyerek túszul ejtésével a négy magyar az anyát akarta prostitúcióra kényszeríteni – mesélték el benyomásaikat a Corriere di Romagna helyi napilap újságírói a Népszabadságnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Árpa attila, jean-claude van damme, prostitucio, strici, kurva, emberkereskedelem, futtat, Dopeman, Apaság, kupi prosti strici, prostitúció, Dopmann pityingerpéter, tárgyalás, Olaszország, maffia, Strauss-Kahn, szexbotrány, nemi erőszak, gyerekprostik, kiskkorukprostik, Night Club, bordélyház, albérlet, Szekszárd, Németország, bűnügy, szökés, kínzás, fiatalkorú, Keleti györgyi, tárgyalás, elraboltak, banda, strichel, kitartottság, keleti györgyi, olasz, börtön, előzetes, kitoloncolták, bűncselekmény, körözés, szexuális, kényszerítették, fogvatartották, mexikó, ítélet, büntetés, borsod, montana, laurence, fishburne,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|