|
A szülők elfogadták Madeleine halálát
2007. oktober 17., szerda 13:40
Öt és fél hónap után a Portugáliában eltűnt Madeleine szülei most először voltak hajlandóak szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy kislányuk már nem él. A szülők, Kate és Gerry szóvivője Clarence Mitschell egy nyilatkozatban azt mondta, hogy a szülők megpróbálják reálisan értékelni a jelenlegi helyzetet és elfogadni azt a lehetőséget is, hogy kislányuk már nincs többé.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feladták volna a reményt, hogy Madelein él és még megtalálják valahol. A kislány pár nappal negyedik születésnapja előtt tűnt el a család portugáliai Praia da Luz-ban lévő apartmanjból, miközben szülei egy közeli étteremben vacsoráztak. Azóta a portugál és a brit rendőrség is nyomoz az ügyben, minek következtében számos verzió látott már napvilágot.
 Legutóbb a portugál rendőrség elfogultsággal vádolta a brit kollégákat, és feltételezésük szerint a szülők túladagolták a gyermeküknek adott altatót, tehár véletlenül ölték meg, majd elrejtették a holttetstét. Ezen feltételezésekre adott válaszként a szülők hajlandóak voltak a hazugságviszgálatra is. Egészen mostanáig több kampány indult a világ számos pontján. A kislány fotói mindenütt láthatóak voltak. Több híres, közismert ember is az ügy mögé állt. Ezidáig a szülők egyáltalán nem beszéltek arról a lehetőségről, mi van, ha lányuk már nincs életben. Most azonban a kis reménysugár mellett egyre inkább úgy érzik, hogy szembe kell nézniük azzal a feltételezéssel is, hogy Madeleine már nincs közöttük.
Kiss D.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Madeleine, McCann, Portugália, nyomozás, eltűnés, skót, kislány, madeleine, robert, pattinson, uma, thurman, MadeleineMcCannt Madeleine, MadeleineMcCann Madeleine , Madeleine MadeleineMcCann, MadeleineMcCann, Madeleine MadeleineMcCann Maddie, Meddie MadeleineMcann, MadeleineMcCann Meddie , MadeleineMcCann Maddie, Maddie Madeleine, Maddie MadeleineMcCann, Madeleine Maddie, Madeline,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|