|
A Tiszába fulladt egy 17 éves fiú, társát még keresik
FH
2011. május 22., vasárnap 10:00
Alig kezdődött meg a strandszezon, máris halálos áldozatot követelt a fürdőzés: Aranyosapátinál három fiatal ment fürödni a Tiszára, kettejüket azonban elsodorta a víz. Harmadik társuk hiába sietett segítségükre. A 17 éves fiú holttestét az éjjel megtalálták.
Szombaton késő délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátinál három helyi fiatal ment fürödni a Tiszába. A jelenlegi adatok szerint a parttól 6-7 méterre kettőjüket elsodorta a folyó, harmadik társuk hiába próbált segítségükre sietni - közölte vasárnap Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta: a bejelentést követően megkezdett kutatás során az éjszaka megtalálták az egyik elmerült 17 éves fiú holttestét, a másik, 20 éves fiatalembert azonban hiába keresték. A kutatást vasárnap délelőtt a speciális mentők segítségével újra kezdik.
A vízbe fulladt, illetve az egyelőre eltűntként kezelt fiú ügyében a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított.
A szóvivő hozzátette: aki nem tud jól úszni, még a sekély vízbe se menjen be, mert a meder és a sodrás kiszámíthatatlan lehet. Csónakban, illetve más vízieszközön ajánlott (jet-skin, vízisín kötelező) a mentőmellény viselése.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tűz, nádas, szolnok megye, tiszaföldvár, baleset, kislány, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, garázs, gázpalack, Mezőcsát, gyümölcs, kár, időjárás, hideg, autó, balta, támadás, hőkamera, határsértés, török, update, norbi, jótékony, család, kampány, mobil, gyár, hiány, nyomozás, nyomásmérő, gáz, halott, szerelő, holokauszt, áldozatok, élet menete, DVSC, Újpest, Magyar Kupa, Tiszaújváros, társasház, Szolnoki Olaj, Paks, címvédés, eső, hózápor, allergia, beteg, tavasz, virágzás, fák, lopás, házimozi, póniló, tisza, fiú, eltűnt, szórakozás, cigi, csempészet, határ, traktor, határsértők, szeged, Olaj, Erochallenge, Venstpils, csecsemő, tiszakécske, testi sértés, tiszadob, influenza, járvány, iskolabezárás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|