Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Tóásó-ügy védői betekinthettek a periratokba
MTI
2011. április 13., szerda 09:40
Betekinthettek a periratokba a védők a bolíviai kormány megdöntésére szőtt összeesküvéssel vádolt néhai Rózsa-Flores Eduardo és társai ügyének keddi második tárgyalási napján.

Lukács Csaba, a Magyar Nemzet kiküldött tudósítója elmondta, ezúttal könnyebb volt bejutni a tárgyalóterembe, mint hétfőn, az első tárgyalási napon; nem voltak annyira szigorúak a biztonsági intézkedések, a sajtót is korlátozott számban beengedték.

Feltehetően a nyilvánosság hatására a bíró nagyjából két órára betekintést engedett a védőknek a periratokba. Ezt mostanáig nem tehették meg, így azt sem tudták pontosan, mivel vádolják a perbe fogott 37 embert, köztük az erdélyi Szovátáról származó Tóásó Elődöt - mondta a Magyar Nemzet tudósítója.

Sajtóértesülések szerint a vádak lényege, hogy Rózsa-Flores és társai szeparatista csoportot hoztak létre a kormány és a bolíviai demokratikus rendszer megingatása, illetve polgárháború kirobbantása céljából. A 37 vádlottból 16-an - köztük Guido Nayar Parada volt belügyminiszter és Branko Marinkovic ellenzéki vezető - külföldön, az Egyesült Államokban és Brazíliában bujkálnak.

A keddi, második tárgyalási napon is kaotikus állapotok uralkodtak a tárgyalóteremben; a vádlottak és védőik tiltakozásul bekiabálásokkal zavarták a tárgyalás menetét, és hangosan elénekelték a bolíviai himnuszt.

Amikor a bíró elutasította a Tóásó Előd szabadlábra helyezése iránti kérelmet, és az ügyész és a bíró közötti érdekazonosság miatt benyújtott beadványt, a védők fölálltak, és a kamerák felé fordulva elpanaszolták, hogy nem tartják tiszteletben a vádlottak alapvető jogait - mondta el a Magyar Nemzet tudósítója.

Lukács Csaba hozzátette, Tóásó Elődöt és társait borzasztó körülmények között tartják fogva Cochabambában, a vádlottak még enni sem kapnak. Valamelyest javított a viszonyokon, hogy néhány jobb módú letartóztatott pénzéből fölújították a fogda vizesblokkját.

Amíg Evo Morales jelenlegi elnök van hatalmon Bolíviában, Tóásó Előd sok jóra nem számít - felelte a Magyar Nemzet tudósítója a magyar fiatalnak a per kimenetelével kapcsolatos várakozásait firtató kérdésre.

Az indián Morales - aki 2006 januárja óta irányítja a bő tízmillió lakosú dél-amerikai országot - azt állítja, az életére tört az a "külföldi zsoldoscsapat", amelyet 2009. április 16-án számoltak föl egy Santa Cruz-i szállodában. A kommandósakcióban lelőtték a bolívia-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó, román állampolgár Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert, és letartóztatták a szintén szovátai, magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot.

A bolíviai kormány szerint a csoport tagjait a Bolívia keleti, szénhidrogénben gazdag térségében tevékeny konzervatív ellenzéki erők bérelték fel, azért, hogy megöljék Moralest, és elszakítsák az országrészt. Más vélemények szerint viszont a zsoldosokat maga a bolíviai titkosszolgálat szerződtette azért, hogy csapdát állítsanak a szeparatista csoportoknak, és utána politikailag megsemmisítsék a kormánnyal szembenálló helyi vezetőket.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier