Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ablakon menekültek a kislányok apjuk elől
MTI
2009. december 14., hétfő 14:30
Az ablakon menekült ki a házból őrjöngő apja elől egy hat- és egy négyéves kislány vasárnap este a Zala megyei Szentliszlón, a férfi a feleségét és a rendőröket is megtámadta - közölte hétfőn a rendőrség.

A háromgyermekes férfi ittasan bántalmazta a gyerekeit és a feleségét, emiatt menekült ki a házból a két kisebbik lánya - mondta el Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.


 

A helyszínre érkező rendőröknek is nehéz volt megfékezniük az intézkedésnek ellenálló férfit, egyiküket több alkalommal megrúgta, a másiknak pedig - aki próbálta megbilincselni - beleharapott az ujjába. A dühöngő megfékezése után a nagykanizsai rendőrkapitányságról és a határrendészeti osztályról érkezett erősítés a faluba a kislányok felkutatására; az ijedt és sérült gyerekek a közelben bújtak el, így hamarosan megtalálták őket.

A sérülteket a rendőrök a nagykanizsai kórházba szállították, a lányok nyolc napon belül, édesanyjuk pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A harminckét éves férfit a rendőrség őrizetbe vette, ellene kiskorú veszélyeztetése, súlyos testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Eddigi hozzászólások:
 Sarah - 2009-12-14 15:00:12
  basszus, az ilyen történeteken mindig úgy felhúzom magam, szörnyű...az ilyen emberek aki láthatóan ember és gyerekgyűlölők, miért vállalnak gyereket, komolyan mondom egye embereket sterilizálni kellene, hogy ne tudjanak szaporodni
 zolcsi - 2009-12-15 14:34:28
  igen,tényleg szörnyű, hogy vannak ilyen szülők, bár azért azt mondani, hogy sterilizálni kéne őket azért kicsit durva, szerintem inkább azzal van a baj, hogy mondjuk a szomszédok tudnak a bántalmazásról, de nem szólnak a hatóságoknak, pedig nem szabad szemet hunyni az ilyesmi fölött

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier