|
Agyonlőttek egy abortuszokat végző amerikai orvost
Független Hírügynökség
2009. június 01., hétfő 06:41
Agyonlőttek egy amerikai orvost, akit rendszeresen ért kritika, amiért késői terhesség-megszakításokat vállalt klinikáján - erősítette meg a kansasi rendőrség. A 67 éves George Tiller épp a wichitai otthona közelében fekvő templomba akart bemenni, amikor helyi idő szerint nem sokkal reggel tíz óra után lelőtték.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a merénylő a lövést követően egy kék Ford Taurusszal menekült el a helyszínről. Brent Allred rendőrkapitány szerint az ügyben az FBI segítségét kérték, és egyelőre annyit lehet tudni, hogy a gépkocsi - rendszáma alapján - egy Kansas City külvárosában élő emberé.
Tiller egyike volt azon kevés orvosoknak az Egyesült Államokban, akik vállaltak úgynevezett késői abortuszt is, azaz a 12. hét utáni terhesség-megszakítást. Ráadásul ő vezette az egyiket azon három amerikai magánkórház közül, ahol ilyen beavatkozásokat végrehajtottak.
Az orvos épp ezért gyakran vált az abortusz ellen tiltakozók céltáblájává, akik rendszeresen tartottak demonstrációt a férfi wichitai klinikája előtt. 1991-ben például egy egész nyáron át tüntettek az épület előtt az abortusz ellenzői, esetenként kétezren is.
A tiltakozások azonban több ízben is a tettlegességig fajultak: 1986-ban egy ismeretlen merénylő robbanószerkezetet helyezett el kórház tetején, ami felrobbanva súlyos károkat okozott az épületben. 1993-ban pedig egy férfi a kórház előtt rálőtt Tillerre, mindkét karján megsebesítve az orvost. A merénylő 11 évnyi börtönbüntetést kapott, Tiller néhány hét alatt felépült.
A késői terhesség-megszakítás abban az esetben engedélyezett Kansas államban, ha két független orvos is egyetért abban, hogy az anyát "helyrehozhatatlan egészségkárosodás" éri, ha megszüli a gyermeket. Tillert többen azzal vádolták, hogy lefizette azokat az orvosokat, akik az övével egyező szakvéleményt adtak.
Az orvost bíróság elé is állították, amiért 2003-ban állítólag 19 esetben hajtott végre illegális terhesség-megszakítást. Tillert idén márciusban mentette fel a törvényszék a vádpontok alól. Ügyvédje az esetet boszorkányüldözésnek nevezte.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Harrach, abortusz, tabletta, abortusztabletta, MSZP, magzati védelem, szócska miklós, egészségügy, tüntetés, magzat, Várpalota, engedély nélkül, nyomozás, justin, bieber, Somova, nemi erőszak, vérfertőzés, román ügyészség, kampány, ötletek, diákok, magyarország, tinédzser, alaptörvény, demonstráció, parlament, barbara, bush, barack, obama, salamon lászló, alkotmány, rod, stewart, tiltás, katolikus, fülöp-szigetek, elton, john, heidi, fleiss, stephen, baldwin, britney, spears, őssejt, barbadosmklinika, átverés, orvostudomány, gyilkosság, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, lajosmizse, vizes akna, Fenyő János, sofőr, alibi, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|