Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Állatkínzás egy székkutasi tanyán
MTI
2012. április 02., hétfő 09:52
Cirka 50 hányatott sorsú kutyát találtak egy székkutasi tanyán. Az ebek mintegy fele fél méteres, vagy annál is rövidebb láncon, illetve madzagon volt megkötve.

Több tucat éhező kutyát találtak vasárnap egy székkutasi tanyán, az állatok egy részét félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta gazdájuk - közölte Kecskeméti Krisztina orosházi állatvédő. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ugyanakkor azt mondta: a hatósági állatorvos helyszíni vizsgálata alapján a kutyák állapota nem teszi szükségessé, hogy állatkínzás gyanúja miatt eljárás induljon a gazda ellen.

Az állatvédő elmondta, egy hatósági állatorvossal és rendőrökkel együtt lakossági bejelentés alapján mentek ki a Csongrád megyei község külterületén található tanyához, ahol megkötve 20-22 kutyát találtak, további 25-30 állat pedig szabadon csatangolt a két épület környékén.

Kecskeméti Krisztina szavai szerint az állatok iszonyatos állapotban voltak, egy részüket félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta gazdájuk, néhány kutyát pedig fölvitt a ház padlására, ahonnan azok nem tudtak lemászni.

 

A csontsovány állatokat megettetek, és vizet is adtak nekik. Megpróbálták megtalálni a kutyák gazdáját, de nem jártak sikerrel. Ahhoz, hogy el lehessen szállítani az állatokat, a tulajdonos lemondó nyilatkozatára is szükség van - tudatta a szakember. Hozzátette: ezzel párhuzamosan menhelyeket is keresnek, hiszen az összes állatot nem tudja befogadni az orosházi civil szervezet.

Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a hatósági állatorvos helyszíni vizsgálata alapján a kutyák állapota nem teszi szükségessé menhelyre szállításukat, és azt sem, hogy állatkínzás gyanúja miatt eljárás induljon a gazdájuk ellen.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!




kapcsolódó hírek


cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2013 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier