|
Álrendőrök Győr-Moson-Sopronban
Független Hírügynökség
2008. augusztus 21., csütörtök 12:25
Álnyomozók garázdálkodnak Győr-Moson-Sopron megyében. Két hét alatt kilenc idős embertől csaltak ki pénzt és ékszereket fiatal férfiak, akik rendőrnek adták ki magukat. Például olyan ürüggyel kopogtattak be áldozatukhoz, hogy hamis pénzt kaptak a postástól, amikor átvették a nyugdíjat, és a pénzt be kell vizsgálniuk. Egyre több itthon a trükkös lopás,
és az idős emberek nem mindig tudnak védekezni ez ellen. Pedig sok esetben elég lenne az is, ha a becsengető idegenektől elkérnék az igazolványukat.
Egy 81éves nőhöz pár napja csengettek be az álrendőrök Győrben, és addig beszélgettek vele, amíg odaadta a bankkártyáját. A csalók ezt zsebre tették, és majd távoztak. Első útjuk egy bankautomatához vezetett, pénzt nem tudtak felvenni, de a kamera rögzítette az egyik csaló próbálkozását.
A trükkös tolvajok általában az egyedül élő idős embereket figyelik ki. A mostani esetek nagy részében két férfi csenget be az öregekhez, rendőröknek adják ki magukat, és hiteles történetre hivatkozva csalják ki értékeiket - mondta a Független Hírügynökségnek Horváth Csaba, Győr rendőrkapitánya.
Ha egy valódi rendőr csenget be egy házba, az igazolványait azonnal felmutatja. Ha ezt nem teszi, akkor fel kell szólítani, hogy igazolja magát. Ezt a sértettek közül senki sem kérte a csalóktól - tette hozzá.
Győr-Moson-Sopronban négy férfit keres a rendőrség a legutóbbi esetekkel kapcsolatban, a trükkös csalók bárhol felbukkanhatnak, ezért fokozott óvatosságra intik az időseket.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
álrendőrök, cegléd, támadás, idősek, Ausztria, euró, bírság, álrendőr, rendőrség, álrendeőrök, fegyveres, ál, M15, rablás, bevetési ruha, megbilincselés, csalók, leleplezés, tolvaj, bűnügy, csalás, Budapest, álrendőrség, rendorseg, ciliv, illetektelen, oktober, alrendor, Álrendőr, Betörés, Késelés, Bűnügy,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|