Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Álvízszerelőket fogtak el Budapesten
MTI
2011. augusztus 05., péntek 18:00
Elfogtak három férfit Budapesten, akiket a rendőrök azzal gyanúsítanak, hogy magukat vízszerelőnek kiadva egy lakásból értékeket loptak el - közölte a police.hu pénteken.

A XII. kerületi járőrök az ott zajló lomtalanítás miatt augusztus 2-án közbiztonsági ellenőrzést tartottak, amikor felfigyeltek egy gépjárműre, amelyben több gyanúsan viselkedő személy tartózkodott. A rendőrök egy előző nap történt lopás sértettjétől kapott részletes személyleírás alapján felismerték a gépkocsiban ülő egyik férfit, ezért igazoltatták az utasokat. A járműben a bűncselekmény elkövetéséből származó tárgyakat és bűncselekmény elkövetéshez szükséges eszközöket találtak - olvasható a rendőrség honlapján.

A közlés szerint a nyomozás során megállapították, hogy mindhárman megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy augusztus 1-jén magukat vízszerelőnek kiadva bejutottak egy XII. kerületi lakásba, és különböző értékeket tulajdonítottak el. Jelenleg a nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak terhére róható-e korábbi, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény.

A bíróság a 25 éves és a 42 éves férfit az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezte. 36 éves társuk előzetes letartóztatására az ügyészség nem tett indítványt, így ő szabadlábon védekezik. Az ügyben a további eljárást többrendbeli lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi rendőrkapitánysága folytatja le.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier