|
Anya és lánya vesztette életét egy balesetben Nagykállóban
FH
2011. február 08., kedd 08:59
Anya és lánya vesztette életét egy balesetben a nagykállói vasútállomás közelében hétfőn este háromnegyed hat körül Nagykállóban. Ittassága miatt még kihallgatni sem tudták a tettest.
A baleset körülményeiről az első bejelentés szerint annyit lehetett tudni, hogy egy autó kidöntött egy telefonoszlopot. Azután derült ki, hogy két áldozata is van a balesetnek, holttestüket a helyszíntől távolabb találták meg. Először még azt sem lehetett tudni, az autó utasai vagy gyalogosok voltak-e az áldozatok.
Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: 18.40-kor kapták a bejelentést, hogy egy személygépkocsi telefonoszlopot döntött ki Nagykálló belterületén, de közben elütött két nőt is, akikről kiderült, anya és lánya.
Az idősebb áldozat 51, a fiatalabb 25 éves volt. Az autó vezetője a járművet hátrahagyva elmenekült a helyszínről, a rendőrök azonban négy órán belül elfogták, kihallgatni viszont akkor ittassága miatt nem lehetett - közölte a rendőrségi szóvivő. A gázoló sofőrt őrizetbe vették.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyalogos, motor, baleset, vonatgázolás, komárom, Ács, halálos, késés, pilivörösvár, gázolás, idős, mentő, metró, Nyugati tér, sérülés, adó, hivatal, sorban állás, NAV, Kulcs, gyilkosság, Jászfényszaru, zebra, Gyömrő, haláleset, Lajosmizse, biciklis, vonat, szombathely, halál, vecsés, Mátészalka, Gacsály, terhes nő, kisbaba, halálos gázolás, hajléktalan, Kiskunfélegyháza, Balatonkenese, Real Madrid, Jorge Franco, igazolás, Tamási, teherautó, intercity, szeged, győr, négyen, XIV. kerület, autós, dunakeszi, Budapest, hatéves, kisfiú, lábtörés, Berki Krisztián, cserbenhagyás, nyomozás, malév, csőd,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|