Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
ATM-ekre utazó bűnbandát fogtak Zalában
havariapress
2009. április 15., szerda 14:30
Elfogta a rendőrség azt a négy embert, akik a gyanú szerint három ATM-et próbáltak ellopni az elmúlt négy hónap alatt Zala megyében - értesült a HavariaPress.
Ugyanezt a társaságot gyanúsítják a becsehelyi benzinkút kirablásával is, ez alapján a bíróság mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozás adatai szerint a társaság először tavaly Karácsonykor, Iharosberényben vette célba a helyi takarékszövetkezet pénzkiadó automatáját. Az ATM-et falbontással próbálták elvinni, amihez a közeli erdőből egy darus IFÁ-t is loptak, de nem jártak sikerrel. A következő hasonló próbálkozásuk március 23-án Nagykanizsán volt, akkor egy élelmiszer-üzletnél elhelyezett ATM-et vittek el, amelyben nyolcmillió forint volt. A bűntett előtt egy hamis riasztást adtak a rendőröknek, hogy lefoglalják őket, így sikerült is kiszakítaniuk a helyéről, de a benne lévő pénzt nem tudták megkaparintani, mert a drótkötél fél kilométeres vontatás után elszakadt. Egy héttel később Pacsán szemeltek ki egy pénzkiadót, amit szintén sikerült kitépniük a helyéről - miután hasonló módon lefoglalták az illetékes körzeti megbízottat -, de a készülékben lévő kilencmillió forinthoz itt sem jutottak hozzá. E három támadáson kívül ugyanez a társaság lopott el Szilveszterkor egy teherautót, és a gyanú szerint ők rabolták ki március 14-én a becsehelyi benzinkutat is. A három sikertelen ATM elleni támadás mind pontosabb végrehajtása lépéskényszerbe hozta a zalai rendőröket, mert érzékelhető volt az elkövetők fejlődése, és számítani lehetett arra, hogy a banda következő kísérlete már sikeres lesz. A széles körben és nagy erőkkel folytatott adatgyűjtést követően a nyomozók a múlt hét egyik éjszakáján Nagykanizsa külterületén elfogtak három férfit, akikről azt gyanítják, hogy a banda tagjai voltak, majd másnap délelőtt a városban elfogták a negyedik társukat is. A bíróság elrendelte mind a négyük előzetes letartóztatását, a rendőrség ugyanakkor vizsgálja azt is, hogy kapcsolatba hozható-e a társaság további bűncselekményekkel.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier