Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Augusztus 20. - A rendőrség nyugodt ünnepre készül
MTI
2008. augusztus 18., hétfő 13:00
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyugodt, békés ünnepre készül, és nincs információja arról, hogy meg akarnák zavarni a rendezvényeket - jelentette be Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

 Tóth Gábor hozzátette: hétfőn reggel beszélt a társszervek vezetőivel, és tőlük is ugyanazt az információt kapta, mint a BRFK információs bázisától, hogy "semmiféle olyan jogsértő cselekményre a mostani állapot szerint nem kell számolni, amely az augusztus 20-i rendezvényeket és ünnepségeket megzavarná". "Nincs olyan információnk, hogy bárki rendzavarást tervez augusztus 20-án" - tette hozzá.
Mint mondta, Budapesten augusztus 19. és 21. között 88 rendezvényt tartanak, ebből a rendőrség 12-t - főleg állami rendezvényeket - minősített kiemelt kockázatúnak, elsősorban a várhatóan nagyszámú résztvevők miatt.
A rendőrség megítélése szerint kiemelt kockázatú rendezvény lesz a zászlófelvonás a Kossuth téren, a tisztavatás a Hősök terén, a repülőverseny, a pesti alsó rakparton tartott kulturális rendezvények, a katonazenekarok felvonulása az Andrássy úton, a fotókiállítás a Vajdahunyad-várban, az Ország tortája rendezvény a Kossuth téren, a kerékfesztivál az Andrássy úton, az Erzsébet téri sportverseny, a Szent Jobb körmenet, a Mesterségek Ünnepe a budai Várban és az esti tűzijáték. 
   

 A rendőrség a rendezvények biztosításakor "szolgáltatási tevékenységet nyújt" - hangsúlyozta a főkapitány, és magyarázatként hozzáfűzte: szolgáltat, annak érdekében, hogy akik ünnepelni, szórakozni mennek ki az utcára, nyugodt, békés körülmények között meg tudják ezt tenni és el tudjanak jutni a különböző helyszínekre. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvények miatt nagyon sok helyen útlezárások lesznek. 
Augusztus 20-án 1.700 rendőr teljesít szolgálatot, ünnepi öltözetben. A feladatuk a közlekedésbiztonság, a közlekedés rendjének fenntartása, a személy- és vagyonbiztonság garantálása, de lesznek olyan mobil csoportok is, amelyek rövid időn belül fel tudják számolni az esetleges rendbontásokat a főváros területén. A rendőrök munkáját - elsősorban a tűzijáték alatt - 70 polgárőr is segíti. 
A rendőrségen augusztus 19-étől ismét működik - ahogyan az már korábban is gyakorlat volt - az operatív vezetési törzs, ahová beérkeznek a döntéshozókhoz az információk. Az operatív törzsben képviselteti magát többek között a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Köztársasági Őrezred, de közvetlen kapcsolatban lesznek a mentőkkel, a tűzoltókkal és a katasztrófavédelemmel is.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier