|
Autókat rongált meg egy szegedi férfi
hir24.hu
2011. december 27., kedd 08:02
Húsz autót rongált meg az a szegedi fiatalember, akit karácsony első napján elő is állítottak a rendőrök. Ablaktörlőket tört le, szemetet dobált a kocsikba.
A járőrök azt követően siettek az Osztrovszky utcába, miután az ott lakók bejelentették, egy férfi egy földlabdás tuját dobott egy terepjáróra. Az egyenruhások pillanatok alatt a helyszínre kiérve meg is találták a duhajkodó fiatalt, ám azt is észrevették, hogy a férfi a szomszédos gépkocsikat és a környező utcákban parkoló többi járművet sem hagyta épen - mondta el Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az autók döntő többségéről az ablaktörlőt törte vagy szerelte le, némelyikre pedig kommunális hulladékot szórt. Egy útjába kerülő kerékpár dinamóját és prizmáját is leszedte, valamint a közeli vendéglátóhely cégérének egyik betűjét is megszerezte. Az okozott kár a helyszínelés elsődleges adatai szerint több százezer forintos nagyságrendű - közölte az alezredes.
Gyanúsítotti kihallgatásakor a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, de tettére nem tudott magyarázatot adni. A rendőrség őrizetbe vette a fiatalt, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A férfi ellen garázdaság, rongálás és lopás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
marian cozma, gyilkosság, garázdaság, székesfehérvár, nekiesett, sógor, verekedés, zaklatás, rendőrség, HÉV, gyújtogatás, Szentendre, károkozás, Putnok, állvány, munkások, légpuska, lövöldözés, vasrúd, részeg, váli, támadás, Bicske, Nagyecsed, családi, bántalmazás, Nyíregyháza, haljétalan, szálló, Níregyháza, szerelemféltés, Keresztúri Farkas, Jobbik, balhé, jogászbál, Szabadszállás, nyerőgép, játékautomata, tömegverekedés.Gyöngyöspata, DVTK, Fradi, FTC, rendőri biztosítás, Hosszú temető, sírrongálás, temető, redőrség, Szekszárd, elfogatóparancs, szurkotó, ftc, nagymama, megverte, unoka, gyöngyöspata, ablak, bilincs, szombathely, vagány, semmisségi törvény, rongálás, kormány, sipos lászló, garázsdaság, ítélet, alpolgármester, újpest, fradi, ferencváros, huligán, foci, benzinkút, szamurájkard, sziget, fesztivál, drog, sátorfosztogatók, bűnügy, fiatal, nyíregyháza,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|