Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az al-Kaida kivégezte a francia túszt
MTI
2010. július 26., hétfő 11:42
Április óta tartották fogva a Nigerben elrabolt humanitárius szervezet munkatársát

A 78 éves Michel Germaneau-t, aki egy humanitárius szervezet keretei között utazott Afrikába, Nigerben rabolták el, s a mali sivatagban tartották fogva párizsi források szerint. Párizsban egyelőre nem tudták megerősíteni a túsz halálhírét.
Az al-Kaida bejelentéséről az al-Dzsazíra arab hírtelevízió számolt be vasárnap. A terrorszervezet szerint a francia férfi kivégzése válasz volt a Mauritániában a közelmúltban francia támogatással végrehajtott terrorellenes hadműveletekre. A magrebi al-Kaida vezére az al-Dzsazírához eljuttatott közleménye szerint Germaneau-t szombaton végezték ki, válaszul arra, hogy a mauritániai erők francia közreműködéssel csütörtökön végrehajtott akciójuk során az al-Kaida hat tagját öltek meg.

A terroristák korábban többször azzal fenyegetőztek, hogy kivégzik a francia férfit, ha nem engedik szabadon több társukat, akik a térségbeli országok börtöneiben raboskodnak.
Mauritánia pénteken jelentette be, hogy hadserege megölte az Iszlám Magrebi al-Kaida terrorcsoport hat tagját egy Franciaország által támogatott műveletben. A mauritánia belügyminiszter közölte, hogy az akciót július 22-én hajtották végre, az ország határain kívül, s utalást tett arra, hogy a művelet Mali területén zajlott le.

Mohamed Uld Boilil miniszter tájékoztatása szerint a terroristák július 28-án támadást akartak végrehajtani Mauritánia területén. Franciaország technikai és logisztikai segítséget nyújtott a mauritániai hadseregnek az akcióban.
Az Iszlám Magrebi al-Kaida tavaly júniusban megölte egy Maliban fogva tartott brit túszát, Edwin Dyert, akit néhány hónappal korábban szintén Nigerben raboltak el.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier