|
Azonnal állítsák le a kilakoltatásokat!
MTI
2009. május 21., csütörtök 14:00
Senkit ne lakoltassanak ki otthonából, ha azt jogszerűen vette birtokba és önhibáján kívül nem tudja törleszteni az adósságát, illetve a lakás fenntartásának költségeit - követeli az Otthonvédők nevű civil összefogás. Az Otthonvédők álláspontjukat csütörtökön ismertették a sajtó képviselőivel egy budapesti sajtótájékoztatón.
Az összefogás tagjai - köztük a Magyar Szociális Fórum és Kerekasztal és az Október 23. Bizottság Alapítvány - szerint Magyarországon 750 ezer ember retteg attól, hogy mivel nem képes törleszteni devizahitelét, kilakoltatják; további 720 ezer ember pedig nem tudja fizetni közüzemi díjtartozásait. Simó Endre, a szociális fórum szervezője szerint a probléma megoldásáért az államnak meg kell állapodnia a bankokkal és a hitelezőkkel abban, hogy a tartozásuk miatt tulajdonjogukat elvesztő adósok bérlőként lakásukban maradhassanak, adósságuk törlesztése után pedig a lakásuk feletti tulajdonjogot is visszaszerezhessék.
Azt javasolják, hogy a tömeges kilakoltatások elkerüléséért a tulajdonjog az államra szálljon, ne pedig a hitelező bankra. Az állami garanciával ugyanis elejét lehet venni az otthonok elárverezésének - mondta. A kormánynak megoldást kell találnia a hitelezőkkel arra, hogy az adósok tartozását átütemezzék, és csak annyit lehessen követelni tőlük törlesztésként, amennyivel nem kerül veszélybe mindennapi megélhetésük.
Simó Endre szerint a megoldásig azonban azonnal le kell állítani az árverezéseket és a kilakoltatásokat, ezzel egyidejűleg pedig fizetési moratóriumot kell elrendeli. Az Otthonvédők emellett arra biztatják az embereket, hogy védjék meg otthonaikat és szervezzék meg védelmüket az ingatlan- és lakásmaffiákkal szemben. Azt is szeretnék elérni, hogy iktassák törvénybe a lakhatáshoz való jogot.
Az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke, Szöőr Anna pedig azt jelentette be a sajtótájékoztatón, hogy csalás miatt feljelentés tesz a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál két bank ellen, amelyek "a magyar állampolgárokat tévedésbe ejtik azáltal, hogy fejfájás elleni gyógyszernek, vagy cukorkának álcázva reklámozzák a gyorskölcsön lehetőségét". Szerinte a 100-500 ezer forintig terjedő, akár munkáltatói igazolás nélkül is adható kölcsön elhamarkodott felvétele a magas kamatok miatt az adósságcsapda elmélyülését jelentheti.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kilakoltatás, tüntetés, VV Fecó, Dj Louis, mulatós, fellépés, Tugló, hajléktalan, dózerolás, tízgyermekes, moratórium, árverezés, végrehajtás, öngyilkosság, fenyegetés, robbantás, Székesfehérvár, család, csepel, jobbik, budafok, kilakoltatas, tuntetes, fidesz, moratorium, hitel, munkanelkuliseg, madonna, per, eljaras, zsegenyseg, roma, KilakoltatásGyőrRendőrség,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|