Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Azonosította a csongrádi ékszerbolt kirablóit a rendőrség
police.hu
2011. augusztus 25., csütörtök 11:39
Azonosította a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a két férfit, akik március 21-én kirabolták a csongrádi Fő utcán lévő ékszerboltot. Az ügyészség a közelmúltban vádat emelt ellenük.

Egy 36 éves derekegyházi és egy 32 éves helybeli férfi rabolta ki a csongrádi Fő utcán lévő ékszerboltot tavasszal a megalapozott gyanú szerint. A 36 éves férfi kapucnival az arcát eltakarva társával együtt bement az üzletbe, majd a sértett száját befogva a mellékhelyiségbe tuszkolta az ott dolgozó nőt.

Ez idő alatt társa táskájába pakolt több mint hét és fél millió forint értékű ékszert, majd elmenekültek. Az ügyben a Csongrádi Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős értékre elkövetett rablás bűntette miatt indított nyomozást. Ennek során sikerült azonosítani a két feltételezett elkövetőt, akiket a rendőrök el is fogtak, majd őrizetbe vettek. A bíróság mindkét férfi előzetes letartóztatását elrendelte.

A nyomozást a rendőrség időközben befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte, akik a közelmúltban a két gyanúsított ellen vádat is emeltek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier