Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Baleset a 67-es úton
MTI
2010. augusztus 09., hétfő 09:37
Két személyautó ütközött Somogyaszalónál a 67-es úton. Az ütközés során hárman életüket vesztették, négyen pedig súlyosan megsérültek.

Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a baleset körülményeiről elmondta: az egyik autó eddig ismeretlen okból átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező személygépkocsi oldalának. Az előbbi autóban négy férfi ült, közülük hárman a helyszínen meghaltak, a sofőrt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A másik gépkocsiban egy idős mernyei házaspár és a fiuk utazott, tehát a járműben - mint azt Karsay Kornél a katasztrófavédelemtől kapott korábbi információt pontosítva közölte - nem négyen, hanem hárman ültek. Az egyikük súlyosan megsérült, a másik két sérült állapotáról nincsenek pontos információi - tette hozzá a sajtófelelős.

Pintér Sándor, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesének tájékoztatása szerint a kaposvári tűzoltók nagy erőkkel vesznek részt a műszaki mentésben. Hozzátette: a Kaposvár és Balatonlelle közötti főútvonalon jelenleg teljes útzár van, az autósokat a Kaposvár és Szántód közötti útra terelik.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier