|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Barátnője árulta osztálytársát férfiaknak!
naplo-online.hu 2010. november 15., hétfő 11:00
Még egy bécsi bordélyházba is kivitték osztálytársukat, végül a lány feljelentést tett "barátnője" ellen
A nem mindennapi bűnügyben egy fejér megyei településen élő testvérpár, valamint anyjuk, illetve az ő élettársa van előzetes letartóztatásban. Az egykori osztálytárs, barátnő feljelentése nyomán indított nyomozásban kerítés, kitartottság, zsarolás megalapozott gyanúja is szerepel. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomoz. Kiderült, az egykori osztálytárson kívül további négy lányt árult a család férfiaknak. A feljelentést az egykori barátnő azután tette meg, hogy súlyosan megfenyegették. Vallomása szerint anyagi és érzelmi válságát használta ki a középiskolai barátnője, úgy szervezte be. A lány szeretett volna úgy öltözködni, szórakozni, mint jómódú barátnője, ehhez szükséges pénzt tőle kérte kölcsön, ami rövid idő alatt jelentősebb összeggé halmozódott. A barátnő szerette volna visszakapni pénzét, ezért azt ajánlott fel a lánynak, hogy férfiakkal hozza össze, a szexuális szolgáltatásért kapott pénzből pedig visszafizetheti tartozását. A találkozókat a barátnő nővére szervezte, úgy hogy képeket készítettek a fiatal lányról és partnerkereső oldalakra tették fel. Egy-egy alkalommal a férfiaktól 30-50 ezer forintot kértek, de volt, amikor szűzlányként hirdették meg a lányt, akkor 150 ezer forintot kaptak. A harmadik-negyedik alkalom után kezdte el adósságát törleszteni a lány, aki az aktusért kapott pénz 25 százalékát adta le. (A vizsgálatok szerint a gyanúsítottak legalább harminc alkalommal szerveztek találkozót.) A lányt egyébként nem kényszerítették a szexuális tevékenységre, ugyanakkor a jogszabályok szerint megvalósult a kerítés, illetve a kitartottság bűncselekménye is. Egy idő után a testvérpár felvetette, hogy külföldön még több pénzt lehetne keresni, ezért a lányt a belegyezésével kivitték egy bécsi bordélyházba. A lány a bevételét az első napokban leadta annak a testvérnek, aki kikísérte őt. Eközben a bordélyházban dolgozó nők felvilágosították a fiatal lányt, hogy ne adja le a pénzt, hiszen ott mindenki megtartja azt, nem fenyegeti senki őket, van külön biztonsági szolgálat. A lány ezt közölte a kint tartózkodó testvérrel, aki megfenyegette és megzsarolta őt: ha nem adja le továbbra is a bevételét, akkor elmondják ismerőseinek, közzéteszik közösségi portálokon, hogy mit csinált eddig és itt kint Bécsben. A fenyegetést egyébként részben be is váltotta a nővér. A lány, mivel féltette családját ezután feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás során kiderült, hogy a nővér egy másik lányt is dolgoztatott Ausztriában, sőt a testvérpár anyja és élettársa három másik lányt is kihasznált hasonló módszerrel. A nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást és olyan bizonyítékokat is lefoglaltak, amelyek a gyanúsítottak bűnösségét támasztják alá. Az ügyben a 19 és 20 éves testvérpár mellett az anya és az élettársa is előzetes letartóztatásban van.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, abortusztabletta, MSZP, magzati védelem, miley cyrus, billboard music award, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, katherine heigl, ruhatár, stylist, örömlány, egyetem, tandíj, Felly K, VV Vera, Király Viktor, Szecsődi, szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, Genoa, Sampdoria, villanyszámla, meccs, milliók, telefonszámla, Nagykanizsa, Nagybagolai-hegy, ivóvíz, elzárták, adótartozás, NAV, szarvasok, lefoglalás, NATO, fizeté, Magyarország, Honvédség, mérőóra, gázóra, kártyás villanyóra, KDNP, közvilágítás, Esztergom, államosítás, hiteltartozás, adósság, lakáshitel, közétkeztetés, iskola, idős, Inke, fűtés, gáz tartozás, kikapcsolás, téli szünet, Orvostechnika Szövetség, lésedelmi kamat, Szócska, Tivi Kft., Kalocsa, fegyver, áramszolgáltató, mtk, zaragoza, felszámolás, milliárd,
|
|