Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bebetonozták a parlament épületébe
manna
2010. április 23., péntek 13:23
Szülei évekig nem tudták, hová tűnt 27 éves fiúk a parlament építése közben, most azonban úgy tűnik, megoldódott a rejtély: gyermekük egy baleset folytán a friss betonba esett, ezután az egyik oszlopba öntötték testét, ami azóta is áll.

Megerősödni látszik a 70 éves Ortansa Amarghioalei sejtése, miszerint egyik fiát szó szerint bebetonozták a jelenlegi parlament székházába, az akkor még Nép Házaként épülő hatalmas épületbe. Az 1989-ben mindössze 27 éves Ştefan Amarghioalei egy rövid húsvéti látogatást követően eltűnt: édesapja hiába kereste Bukarestben, ahol együtt dolgoztak Európa legnagyobb épületének felhúzásán, édesanyja a Iaşi megyei Ungheni-ben pedig úgy tudta, fia visszament a fővárosba. Mikor az édesanya vonatra szállt, hogy megkeresse fiát, és megtegye a hivatalos lépéseket, hogy a hatóságok kiderítsék annak hollétét, három munkással utazott egy fülkében. A munkások épp arról beszélgettek, hogy egy fiatalember becsúszott a friss betonba, és gyakorlatilag be van öntve a Nép Házának egyik frontális oszlopába.

Mikor az asszony részletek iránt érdeklődött, mert elárulta, hogy a fia is ott dolgozott, de eltűnt, a munkások szó nélkül átültek egy másik fülkébe, mesélte a néni a Libertatea napilap riportereinek. A lapban olvasottak hatására a resicai Olivia Cârlov egy tévéműsorban elmesélte, mit hallott egy, az építőtelepen dolgozó teherautó-sofőrtől, aki szemtanúja volt az esetnek. A sofőr szerint betont kezdtek önteni az egyik keretbe, és amikor éles kiáltást hallottak, látták, hogy egy személy próbál a keret széle felé közeledni a betonban. A nyomás azonban leszakította a karját, amit az ottlévők utána dobtak a betonba.

Eddigi hozzászólások:
 Éva - 2010-04-23 14:52:00
  Úristen, ez egészen kőkori. Pár száz évvel ezelőttig divatban volt ez a gyakorlat, mert azt hitték, ha áldozatot adnak a földnek, az épület évezredekig állni fog. Ez viszont elég barbár dolog volt, nem hogy nem segítettek neki, de még utána is dobták a leszakadt karját.


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier